Index Vakbarát Hírportál

Betilthatják a feleségek és koszorúslányok fogdosását

2021. május 31., hétfő 14:32 | aznap frissítve

Kína egyes részein egy régi tradíció a naohun (闹婚), amely lényegében annyit takar, hogy a fiatal házasokat agyoncukkolják, az esküvő megzavarása céljából – gyakran ragasztószalaggal –kikötözik őket valahova. Leggyakrabban az ifjú férjet szívatják meg: alsónadrágra vetkőztetik, majd ragadós anyagokkal, például szója szósszal bekenik, majd meghintik egy kis liszttel. Olykor tűzijátékot is ragasztanak rá, amit be is gyújtanak, így mondani sem kell, hogy gyarapító hatásuk van az esküvői balesetek számára. 

A feleségeket és a koszorúslányokat sem kímélik. A naohun jegyében meg lehet csókolni és fogdosni őket. 

A Kínai Kommunista Párt most látja elérkezettnek az időt, hogy leszoktassa a népet ennek a régi múltú hagyománynak a gyakorlatáról, mert nem illik bele a „civilizált városok" létrehozásáról alkotott hosszú távú terveibe – írja az Economist.  

A naohun több száz évre nyúlik vissza, de korántsem az ifjú párok szívatásáról szólt. Korábban ugyanis elrendezett házasságokban keltek egybe, így a család gyakran a hálószobába kísérve finoman, intim tennivalókra utalva heccelték őket, hogy oldják a feszültséget kettejük között. 

Az utóbbi időben azonban a naohun ürügy lett a lármázásra, a bujaságra és az erőszakoskodásra, lényegében nagyon eldurvult a móka. Az utóbbi öt évben például 142 olyan eset volt, ami annyira túlment minden határon, hogy még a hírekbe is bekerült. Az esetek felében kikötözték, megfogdosták vagy elagyabugyálták a sértetteket. 

Bár az esküvői szokás a nagyvárosokban nagyrészt kikopott a köztudatból, de máshol így is kifejezetten népszerű rituálé maradt.

A párt az utóbbi években arra szánta el magát, hogy megreformálja az esküvők körüli, a szocialista értékrendbe nem illő szokásokat. A naohun mellett tiltólistára tették a luxuslakodalmakat a párttagok körében, megszabták az esküvői ajándékok értékét, és korlátozták az ünnepi események költségvetését. 

Visszatérve a naohunra: egyes tartományokban az ifjú párral írásos megegyezést kötnek a párt képviselői, hogy kihagyják az ünnepi repertoárból az elfajzott gyakorlatot. A népszerű esküvői helyszínként számon tartott Jünnan tartománybeli Dali városban egyfajta közteresek lepték el a lakodalmi helyszíneket, hogy csírájában fojtsák el a naohunozni vágyók szándékait. 

Az Economistnak nyilatkozó Jang Ping-kang dali lakos arról számolt be: barátai csalódottak voltak, hogy az esküvőjén nem volt kötözés. Igaz, Jang szerint amúgy is visszaesett a naohunozási kedv, miután egy másik esküvőn véletlenül vízbefullasztották a vőlegényt. 

Rovatok