Index Vakbarát Hírportál

Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a cseh kormány ellen

2021. június 3., csütörtök 11:43

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Andrej Babis miniszterelnök vezette koalíciós kormány ellen a cseh jobboldali ellenzék csütörtökön a képviselőházban. A parlament várhatóan késő délután szavaz az indítványról – írja az MTI.

Négy hónappal az október 8-9-ére kiírt képviselőházi választás előtt ez már a harmadik bizalmatlansági indítvány az ANO centrista mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alkotta kisebbségi kormány ellen.

Az első kettő sikertelen volt.

A 200 tagú alsóházban a kormánykoalíciónak ugyan csak 92 képviselője van, de a korábbi voksolásokon mögé álltak a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja képviselői is, így a jobboldali ellenzéknek nem sikerült megszerezni a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszámot.

A kommunisták azonban áprilisban felmondták az ANO-val kötött korábbi megállapodást, amely szerint feltételeik teljesítése esetén kívülről támogatják a kormányt. A kommunisták mostani hivatalos álláspontja még nem ismert. Annyi szivárgott ki, hogy a párt képviselői a szavazáskor várhatóan elhagyják a tárgyalótermet, és ezzel ismét kudarcra ítélik az ellenzék indítványát.

A két jobboldali választási koalíció, a Spolu (Együtt), illetve a Kalózok és a STAN alkotta szövetség – Petr Fialának, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének közlése szerint – elsősorban azt veti a Babis-kormány szemére, hogy „kudarcot vallott” a koronavírus-járvány elleni harcban, és a cseh-orosz diplomáciai konfliktusban nem volt képes erős nemzetközi támogatást biztosítani a cseh érdekeknek.

Emlékeztettek arra is, hogy a miniszterelnök politikai és vállalkozói tevékenysége között összeférhetetlenség van az Európai Unió szerint.

Babis visszautasította és alaptalannak nevezte a bírálatokat. Szerinte a kormány nagyon jól működik, emelte a nyugdíjakat, csökkentette az adókat, javított a vállalkozói környezeten, és sikeresen érvényesíti, védi a cseh állam érdekekeit az Európai Unióban.

Amennyiben az ellenzéki kezdeményezés mégis sikerrel jár, Milos Zeman államfőn múlik, hogy ügyvezetőként megtartja-e hivatalában Babist, vagy meneszti, és mást bíz meg kormányalakítással. Zeman ismét azt mondta, bárhogy végződik a bizalmatlansági indítvány – tekintettel a közelgő választásra –, hivatalában hagyja Andrej Babis koalíciós kabinetjét.

Rovatok