Index Vakbarát Hírportál

Olaszországban nemzeti dallá avatnák a Bella ciaót, a jobboldal kiakadt

2021. június 7., hétfő 17:03

Politikai vitába torkollott a nemzet dalának kiválasztása Olaszországban, miután a baloldal a Bella ciao dalt terjesztette fel, melyet a jobboldali pártok kommunista éneknek tartanak – számolt be az MTI.

Hétfői sajtójelentések szerint a baloldali parlamenti pártok, vagyis a Demokrata Párt (PD), az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Szabadság és Egyenlőség (LeU) közös törvénytervezettel javasolta, hogy a Bella ciao a nemzet dalává váljon. Javaslatuk szerint a dalt a himnusz után kell elénekelni többek között az április 25-i nemzeti ünnepen, amikor az olaszok a fasizmus alóli felszabadulásról emlékeznek meg. A baloldali pártok indoklása hangsúlyozza, hogy a Bella ciao az olasz köztársaság alapértékeit képviseli.

A baloldali kezdeményezést a jobboldali erők nem támogatják. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusa, Ignazio La Russa, aki egyben a felsőház alelnöke, úgy fogalmazott:

a Bella ciao, nem a szövege, hanem a baloldal felelőssége miatt nem olyan dal, mely megfelel minden olasz ízlésének: túlságosan baloldali. Nem a partizánok dala, hanem a kommunista partizánoké.

Az egész világon ismert Bella ciao pontos eredetét homály fedi. Egyes vélemények szerint népdalról van szó, amelyet az olasz partizánok is énekeltek, más verziók szerint a Bella ciao dal a második világháborút követően vált a baloldali himnuszává.

Történelemhamisítással vádolta a baloldalt a Liga képviselője, Giuseppe Basini. Véleménye szerint a Bella ciaónak semmi köze az olasz ellenálláshoz, mivel a dal eredeti változatát az észak-olasz rizsültetvényeken dolgozó munkásnők énekelték, majd 1948-ban a berlini kommunista ifjúsági világtalálkozón módosították a szövegét. Ha a baloldal énekelni akarja a Bella ciao-t énekelje, de nem lehet kötelezővé tenni – jelentette ki Basini.

A PD, az M5S és a LeU azt követően javasolta a Bella ciaót, hogy a jobboldali Liga párt szenátorai, Claudio Barbaro és William De Vecchio 2020 októberben törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Előre budai srácok az olasz állam hivatalos dalává váljon.

Az olaszul Avanti ragazzi di Buda kezdetű dalt az 56-os pesti srácok emlékére Pier Francesco Pingitore 1966-ban írta. A szerző 2020. október 23-án megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

Rovatok