Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Újra jár a sehová sem tartó repülő

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tizenhét perccel a halál beállta után már a kórházi csokiautomatánál álldogált a nővér a koronavírus okozta betegségben elhunyt, 83 éves áldozat bankkártyájával. 

    A 23 éves Ayesha Basharat még januárban követte el a hullarablást a birminghami Heartlands Hospitalban. 

    Hatszor használta a kártyát, egyfontos vásárlásokra. Basharat azzal védekezett, hogy összekeverte a kártyát a sajátjával, de rövid időn belül kiderült, hogy a két kártya teljesen más színű. 

    A történtekről azért csak most számol be a BBC, mert most született meg a bírósági ítélet. A nővér, aki már nem dolgozik a kórházban, bűnösnek vallotta magát lopás és csalás vádjában, öt hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá. 

  • Lengyelországban a befogadóképesség hetvenöt százalékára emelik a vendégek maximális számát a szállodákban, éttermekben és kulturális intézményekben a nyári szünet végéig. A beoltottak és a gyerekek a kereten felül fogadhatók – tájékoztat róla az MTI Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő bejelentése alapján.

    A miniszterelnök a lengyel egészségügyi miniszterrel, Adam Niedzielskivel közös sajtótájékoztatón ismertette a nyári időszakra vonatkozó szabályozást, ahol többek között arról is hírt adtak, hogy mivel az eddigi enyhítések nem okozták a járványmutatók romlását, a javuló helyzettel párhuzamosan korlátozni lehetett a Covid–19 kezelésére létrehozott kórházi infrastruktúrát. Ezt az adatok is megerősítik, mert a múlt héthez képest negyven százalékkal, ötvenháromra csökkent a napi halálozások átlagos száma. 

    Az új enyhítésekben ötvenről hetvenöt százalékra emelik a szállodák, az éttermek, a színházak, a mozik, a koncerttermek látogatói befogadásának lehetőségét június 26-tól, a templomokban már június 13-tól.

    Tovább enyhítenek a létszámkorlátozásokon például a boltokban, a könyvtárakban, a konferenciákon, az edzőtermekben is, ahol eddig egy személyre tizenöt négyzetméternek kellett jutnia. Június 26-tól ez a keret tíz négyzetmétert tesz ki. Ezenfelül a sportversenyeken a nézőtér ötven százaléka használható fel az eddigi huszonöt százalék helyett, ráadásul újból nyithatnak a diszkók is, maximum százötven fős létszámmal.

    A létszámkorlátozások nem vonatkoznak a beoltottakra: ők a kereten felül vehetnek részt mindenfajta rendezvényen. A szállásokon, a rekreációt szolgáló intézményekben a keretbe nem számítják be a tizenkét éven aluli gyerekeket sem.

  • Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást, amellyel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség az új típusú koronavírus által okozott betegség ellen – adta hírül az MTI Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter sajtótájékoztatója alapján.

    Az EU-s szabályok alapján fejlesztett, CoVPass nevű alkalmazás – akárcsak a magyarországi – letöltése után a telefon kamerájával be kell olvasni a vakcina beadását követően papíron kiállított oltási igazolás mellé járó QR-kódot, és amikor igazolni kell a védettséget, az ember csak felmutatja azt a telefonján. A tájékoztatón azt is elmondták, hogy az igazolás érvényességének ellenőrzéséhez egy másik ingyenesen alkalmazás, a CovPassCheck szükséges, amely az utolsó adag – kétadagos oltás esetén a második adag – oltás beadása utáni 14. naptól tanúsítja a védettséget.

    Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a CoVPass következő verzióiban negatív SARS-CoV-2-teszt-leletet is lehet majd rögzíteni, és azt is, hogy az alkalmazás használója fertőzés, azaz a vírus legyőzése révén szerzett védettséget a Covid–19-től.

    A két okostelefon-alkalmazásból álló megoldás egyszerű, és az igazolást az egész EU-ban elfogadják 

    – hívta fel a figyelmet Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter, rámutatva, hogy a tagországok mindegyikében érvényes igazolásokkal az EU egyedülálló a világon. Az egyelőre csak oltási igazolásként alkalmazható megoldást fokozatosan vezetik be, várhatóan a hónap végére fér hozzá mindenki. A már teljes oltással rendelkező csaknem húszmillió ember a gyógyszertárakban szerezheti be a QR-kódot.

    A papíralapú oltási igazolás, illetve a dokumentumot felmutató beoltott személyazonosságának ellenőrzéséért és a kód kiállításáért a kormány eljárásonként 18 eurót (6300 forint) fizet a patikáknak. Ez a díjazás remélhetőleg eléggé ösztönző ahhoz, hogy a mintegy 19 ezer gyógyszertárból álló országos hálózatban mindenütt elérhető legyen a szolgáltatás – fejtette ki a miniszter.

  • Az Indexen is számos cikket írtunk korábban az Indiát áprilisban letaroló második járványhullámról. Több hónapnyi eredményes védekezés után a koronavírus márciusban betört a dél-ázsiai országba, volt olyan nap, amikor a 3500-at is meghaladta a betegségben elhunytak száma.

    A második hullám mára alábbhagyott, egyben Indiában elkezdődött a tömeges oltási kampány. A hatalmas területű, nagy lélekszámú ország egyes térségeiben azonban a program akadozik,

    Kovalam településen a helyiek oltásellenességét fesztiválhangulattal oldanák a civil szervezetek.

    A tengerparti városban egyebek mellett egy robogót, hűtőszekrényeket, mobiltelefonokat és ékszereket is kisorsoltak az oltakozók között. Az első ajándékot egy idős házaspár, a 88 éves Susila és 91 éves férje, Subramani kapta.

    Az Indian Express cikke szerint a kampány hatékonynak bizonyult. Három hónap alatt mindössze 98 helyi oltatta be magát, a május végén indult fesztivál első három napjában pedig további 345 fő vette fel a vakcinát, valamint 838 regisztráció történt.

  • Joe Biden csütörtökön bejelentette, hogy  az Amerikai Egyesült Államok 500 millió Pfizer-vakcinát vásárol, hogy több mint 90 országot ellásson megfelelő mennyiségű oltóanyaggal – írja a Guardian. Az elnök közben újfent felszólította a világ vezető országait, hogy tegyenek meg mindent a gyilkos kór leküzdése ellen.

    Az amerikai Pfizer és a német BioNtech által közösen fejlesztett vakcinából idén 200 milliót adományoznak, 2022 első felében pedig 300 milliót, leginkább szegényebb országok számára.

  • Seattle-ben érték el elsőként az amerikai nagyvárosok közül a koronavírus-járvány elleni vakcinacélt, a 11 évesnél idősebbek 70 százaléka teljes oltottságot élvez – jelentette be a város polgármestere.

    Jeny Durken szerdán egyúttal köszönetet mondott a lakosságnak, hogy elkötelezett volt saját, szerettei és az egész közösség egészségének védelme iránt, egyúttal bejelentette, hogy eljött az óvatos újranyitás lehetősége – írja az MTI.

    Az Egyesült Államokban az első koronavírusos megbetegedést 2020 januárjában Seattle közelében, a várostól északra jelentették. A 730 ezer lakosú Seattle az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Washington tagállam fővárosa. A tagállamban 440 ezer Covid-fertőzést jegyeztek fel eddig, területén a járvány miatt 5700-an haltak meg.

  • Az elmúlt napon 8892 koronavírusos megbetegedést azonosítottak Indonéziában − írja a Guardian. Ez a legmagasabb esetszám február 23. óta, ezzel pedig a járvány kezdete óta 1 885 942 koronavírusos megbetegedésről számoltak be.

    Indonéziában az elmúlt napon 211-en haltak bele a betegség szövődményeibe, ezzel a halálos áldozatok száma 52 373-ra emelkedett.

  • Visszavetheti idén a német építőipar teljesítményét az alapanyaghiány és a nyersanyagárak emelkedése az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a HDB honlapján publikált jelentés alapján.

    Peter Hübner, a HDB (Hauptverband der Deutschen Bauindustrie e.V.) elnöke szerint az építőipar szerencsésen átvészelte ugyan a koronavírus-válságot és kulcsfontosságú szerepet töltött be a gazdaság működésében, sőt, egyenesen a gazdaság motorjaként szolgált. Idén áprilistól kezdve azonban az ágazat számos vállalatánál már kezdenek komoly gondot okozni az építőanyag-ellátásban jelentkező fennakadások és az alapanyagok árának számottevő mértékű emelkedése – számolt be az MTI.

  • Az Európai Parlament a koronavírus elleni beoltás felgyorsítása, illetve a nagyarányú globális oltottság eléréséhez a vonatkozó szabadalmak feloldását javasolta − közölte az uniós parlament.

    Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 355 szavazattal, 263 ellenszavazat és 71 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban a képviselők azt javasolták, hogy induljon tárgyalás a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO), hogy a koronavírus elleni oltóanyagok ideiglenesen mentesülhessenek a szabadalmi védettség alól − számolt be az MTI.

    A cél, hogy világszerte jobban hozzá lehessen férni a megfizethető egészségügyi termékekhez, és könnyebb legyen megszüntetni a globális gyártás akadályait és az ellátási hiányt.

  • A G7-országok és az Európai Unió pénteken kezdődő háromnapos délnyugat-angliai csúcstalálkozóját megelőzően ma Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót Charles Michel, az Európa Tanács elnöke. A koronavírus-járvánnyal összefüggésben azt mondta: az oltóanyagok szellemi tulajdonjoga javasolt feloldásának kérdése várhatóan megjelenik a G7-es országok csúcstalálkozójának témai között. Kijelentette: a koronavírus elleni vakcinák szabadalmának hangzatos feloldása nem jelent teljes megoldást az oltóanyag-ellátásra.

    A szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO-megállapodás (TRIPS) szerinte már most is elegendő rugalmasságot kínál az oltóanyagok és a gyógyszerek szabadalmára. A tanácskozáson konkrét javaslatokra lenne szükség, például a vonatkozó tudás és ismeretek, a licencek önkéntes megosztásának támogatására, valamint a szabadalmak közös hasznosítására kölcsönösen elfogadott feltételek mellett.

    Megjegyezte: a legfontosabb, hogy mindenki a lehető leghamarabb be legyen oltva a koronavírus ellen. Az EU élen jár ennek megvalósulásában, eddig legkevesebb 270 millió adag vakcinát exportált, 100 millió adagot adományoz év végéig, és egymilliárd eurót juttatott az afrikai beoltás megerősítésére – számolt be az MTI.

  • Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen határozottan kijelentette, senki sem akadályozhatja meg, hogy a kutatók lefolytassák azokat a vizsgálatokat, amelyek a koronavírus eredetét keresik.

    A Reuters beszámolója szerint a bizottsági elnök egyértelműen Kínára célzott, a pekingi kínai döntéshozók ugyanis eddig mereven elzárkóztak attól, hogy együttműködjenek a külföldi hatóságokkal a vírus eredetének kivizsgálásában.

    Korábban már Ausztrália és az amerikai elnök, Joe Biden is felemelte a szavát az ügyben.

  • Bulgária azt tervezi, hogy enyhíti a maszkhasználati szabályokat azokon a munkahelyeken, ahol a dolgozók mindegyike megkapta már az oltást − írja a Guardian.

    Csökkent az új fertőzések száma, és tekintettel az elkövetkező nyári forróságra, tervezzük, hogy lépéseket teszünk a maszkhasználat megkönnyítésére a beltéri helyiségekben

    − mondta Alexander Zlatanov miniszterhelyettes az újságíróknak. Hozzátette: így az éttermek és kávézók pultosai maszk nélkül is dolgozhatnak, ha teljesen be vannak oltva. Az arcmaszk viselése továbbra is kötelező lesz a bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedésben.

  • A pénteken rajtoló labdarúgó-Európa-bajnokság müncheni mérkőzéseit – köztük a június 23-i német–magyar összecsapást – 14 ezren tekinthetik meg az Allianz Arénában – erősítette meg Markus Söder bajor miniszterelnök. A szervezők a múlt héten jelentették be, hogy a stadion 20 százalékos kihasználtság mellett működhet a kontinensviadal alatt.

    Németországban és Bajorországban többen kritikát fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a pandémia alatt lehet-e ennyi embert biztonságosan beengedni az Eb-meccsekre. Söder szerint a fertőzési gyakoriság és az oltottak magas száma, valamint a biztonsági előírások (például távolságtartás, maszkviselés, be- és kilépési protokoll) együttesen lehetővé teszik 14 ezer néző beengedését – számolt be az MTI.

  • Oroszországban február 24. óta először emelkedett ismét 11 ezer fölé az új koronavírus-fertőzöttek száma. Az országban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt 11 699-cel 5 167 949-re emelkedett − adta hírül az MTI.

    A legtöbb új esetet Moszkvában, Szentpéterváron, Moszkva megyében, Nyizsnyij Novgorod megyében és Rosztov megyében észlelték. Az aktív fertőzöttek száma 270 676-ra, a halálos áldozatoké 383-mal 125 278-re, a felépülteké pedig 10 096-tal 4 771 995-ra emelkedett.

    Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 141,5 millió laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus gyanújával jelenleg 526 707 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

  • Országnézés repülővel – ezt kínálja utasainak a Smartwings. A csehországi légitársaság sehová nem tartó járatokat indít egy Boeing 737–800-as típusú repülővel, amivel egy hatvanperces sétarepülésen lehet részt venni.

    A tervezett útvonal érinti a többi között a Dunakanyart, a Balatont, a Bakonyt és Budapestet, ez azonban az aznapi időjárástól, a felhőborítottságtól függően változhat. Az utazómagasság ezúttal nem tízezer méter lesz.

    A járatra csak online lehet jegyet vásárolni, és csakis védettségi igazolvánnyal vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatásával lehet felszállni.

  • A jövő év tavaszára halasztják a 2021-re tervezett népszámlálást Koszovóban a koronavírus-járvány, valamint az októberben várható helyi önkormányzati választások miatt – közölte az ország statisztikai hivatala.

    A járványmutatók ugyan kedvezőbbek lehetnek ősszel, mint az utóbbi hónapokban, ám az illetékeseknek már nem lenne idejük felkészülni a cenzusra, és a hivatalokat egyébként is lefoglalja az októberi önkormányzati választások előkészítése.

    A régió országai közül korábban Szerbia és Észak-Macedónia vezetése közölte, hogy a tavaszra tervezett népszámlálást őszre halasztja a rossz járványmutatók miatt.

    Koszovóban a legutóbb 2011 áprilisában tartottak népszámlálást. Akkor 1 739 825 lakosa volt az országnak, az állampolgárok 92,93 százaléka albánnak, 1,47 százaléka pedig szerb nemzetiségűnek vallotta magát – számolt be az MTI.

  • A dán kormány döntése értelmében több néző lehet Koppenhágában a pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságon. A koronavírus-járvány miatt a 38 ezer néző befogadására alkalmas Parken Stadionban 15 900-an lehettek volna jelen a találkozókon, a legfrissebb bejelentés alapján viszont 25 ezren láthatják élőben az összecsapásokat.

    Jakob Jensen, a Dán Labdarúgó Szövetség elnöke jelezte: bíznak benne, hogy a torna későbbi szakaszában akár már telt házas mérkőzéseket is rendezhetnek.

    Dániában három csoportmérkőzést rendeznek, a házigazdák sorrendben Finnország, Belgium és Oroszország ellen játszanak, majd egy nyolcaddöntős párharcnak is otthon ad a koppenhágai aréna. A szövetség ugyanakkor jelezte, az idő rövidsége miatt az első, szombati összecsapáson még nem tudják kihasználni a megemelt nézőszámot – számolt be az MTI.

  • Ausztriában mától tovább enyhítenek a járvány miatt elrendelt korlátozásokon, így azok az országok, amelyek biztonságosnak számítanak, köztük Magyarországról is regisztráció és karanténkötelezettség nélkül lehet belépni az ország területére − jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter.

    A zöld igazolvánnyal rendelkezők, a beoltottaknak, a gyógyultaknak, valamint a negatív koronavírusteszttel rendelkezőknek szabad belépést biztosít az élet különböző területein. Mindenkinek a saját igazolása szolgál belépőül az éttermekbe, a hotelekbe, a kulturális és sportrendezvényekre.

    Az üzletek, uszodák és fitnesztermek is több vevőt, illetve vendéget fogadhatnak, mert a korábbi húsz négyzetméterrel szemben már csak tíz négyzetméterben határozták meg az egy főre biztosítandó területet. A maszkviselés már csak zárt terekben lesz kötelező, de egyelőre még marad a hatékonyabb védelmet biztosító FFP2-es változat.

  • Horvátországban számos más államhoz hasonlóan a koronavírus elleni oltakozási kedvet szeretnék növelni a hatóságok. Például az Egyesült Államok egyes tagállamaiban millió dolláros nyereményű vakcinalottót szerveznek, máshol füves cigarettát osztogatnak, Szerbiában minden beoltottnak fizetnek.

    Horvátországban is azon ötletelnek, hogy a felhalmozott mintegy 700 ezer vakcinát miképp lehetne mielőbb a még oltatlan lakosoknak beadni. Az országban megyei hatáskörbe tartozik a koronavírus elleni intézkedések meghozatala, egyelőre két helyen álltak elő motivációs csomaggal.

    Varazsd megyében gyógyfürdőbelépőket ajándékoznak a vakcinát felvevőknek, míg Splitben színházjegyeket osztogatnak – számolt be a horvát RTL kereskedelmi televízió.

  • Az elmúlt napon 1785 koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában, ami hatalmas ugrást jelent a három nappal ezelőtt megjelent adatokhoz viszonyítva, amikor kevesebb mint hatszáz fertőzöttet jegyeztek fel az országban − derül ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) csütörtöki adataiból. A halálos áldozatok száma az elmúlt 24 órában 97, ami szintén növekedést jelent az előző napi adatokhoz képest. 

    A legtöbb fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Kijevben azonosítják, a legtöbb haláleset Dnyipropetrovszkban történik. Kárpátalján 26 fertőzöttről számoltak be, egy ember belehalt a kór szövődményeibe.

    Az országban a járvány kezdete óta 2 219 824 esetben mutatták ki a fertőzést, közülük 2 115 197 ember már legyőzte a kórt. A negyvenmilliós országban 51 507-en haltak meg a járvány következtében, az aktív betegek száma jelenleg 53 120, ami közel ötezerrel kevesebb, mint a megelőző napon.

  • A Covid-fertőzésből a felgyógyulást, a védőoltás felvételét, a tesztelési eredményt igazoló bizonylat, valamint az európai digitális zöld útlevél megszerzéséhez szükséges azonosító már igényelhető a magyarországi ügyfélkapuhoz hasonló szlovén online kormányzati rendszeren keresztül.

    Mindennek előfeltétele egy személyazonosító digitális kód kiváltása. Az 5 évig érvényes kódot személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel az oltóközpontokban, a Közigazgatási Egységnél, a Szociális Ügyintézési Központban, a FURS pénzügyi hivatalban és az Igazságügyi Minisztériumban lehet kérni.

    Szlovéniából Magyarországra és Horvátországba jelenleg – a kölcsönös elismerés révén – az oltási igazolásokkal is be lehet lépni – írja a Népújság.

  • Ha bármit tehetünk, hogy minél hamarabb véget vethessünk a járványnak, és visszaadjuk az emberek mozgási szabadságát, akkor tegyük, és ha az EU vakcinaigazolványa ehhez hozzájárul, akkor legyen − mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, ezzel indokolva, miért szavazták meg az EU vakcinaigazolványát. Szerinte másfél év után már egyértelműen látszik, hogy az igazi megoldás a járványra a tömeges oltás.

    Minden európai országnak, sőt minden európai embernek létfontosságú érdeke, hogy az országok kétoldalú megállapodásokat kössenek a keleti vakcinák elfogadásáról

    − vélekedett a képviselő az MTI tudósítása szerint. Kiemelte, hogy „egy vakcinának nincs világnézete, nincs nemzetisége, csak hatékonysága van”.

    A vakcinaigazolvánnyal kapcsolatban elmondta: az igazolás digitális formában tartalmazna majd információt arról, hogy az illetőt beoltották-e, mivel, mikor, vagy hogy átesett-e már a fertőzésen, illetve van-e antitest a szervezetében.

  • India egyik szövetségi államában, Bihárban felülvizsgálták a koronavírus okozta halálesetek számát, beleszámítva az otthon, illetve magánkórházakban ápolt betegeket is − írja a Guardian.

    Az indiai szövetségi állami korábbi adatai szerint 5400 koronavírus okozta halálesetet azonosítottak Bihárban, azonban ez a szám négyezerrel növekedett, miután felülvizsgálták az eseteket. Így jelenleg a hivatalos adatok szerint 9400 esetben állapították meg a koronavírust a halál okaként India legszegényebb államában.

  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság világszerte orvosokat és ápolókat toboroz, hogy a tokiói olimpiai játékokat biztonságosan bonyolítsák le, valamint hogy segítsék Japánt a koronavírus-fertőzés negyedik hulláma elleni küzdelemben.

    Japánba a világ minden tájáról érkező mintegy 70 ezer sportoló, sportdiplomata, újságíró és kisegítő személyzet egészségének megóvásáról kell gondoskodni, különös tekintettel arra, hogy a vírus számos új mutációja növeli a fertőzés kockázatát.

    A sportesemény szervezői eredetileg tízezer fős egészségügyi személyzetre számítottak, azonban immár hétezerrel is beérnék – írja a Guardian

  • A kolozsvári ítélőtábla úgy döntött első fokon, hogy nem jogszerű az állampolgárokkal szemben, ha oltottsági igazolásához kötik a rendezvényeken való részvételt.

    Amennyiben jogerőre emelkedik az ítélőtábla döntése, akkor részben érvénytelenítik annak a kormányhatározatnak az előírásait, amelyek az oltottsági igazoláshoz vagy negatív teszteredményhez kötik az eseményeken való részvételt.

    Tegnapi sajtótájékoztatóján Florin Cîţu román miniszterelnök azt mondta: várhatóan nem kell módosítani emiatt a lazító intézkedések szabályrendszerén, mert megfellebbezik a döntést, és bíznak benne, hogy megnyerik a pert – írja a Transindex.

  • A világon 174 327 080 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 755 614 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 173 998 753 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 747 372 volt.

    A világon összesen 2 212 661 914 dózis koronavírus elleni oltóanyagot adtak be.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegség

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 414 025 fertőzött volt eddig a napig, és 598 764-en haltak meg.
    • Indiában 29 089 069 fertőzöttet és 353 528 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 17 122 877 fertőzöttről és 479 515 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 787 125 fertőzöttet és 110 364 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 306 690 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 48 428.
    • Oroszországban 5 096 657-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 122 802-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 551 694 a fertőzöttek száma, és 128 124-en haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 237 790 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 126 767.
    • Argentínában 4 038 528 a fertőzöttek és 83 272 a halottak száma.
    • Németországban 3 792 595 a fertőzöttek száma, 89 592 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 715 454 fertőzöttet és 80 332 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Lengyelországban 2 876 289 fertőzöttet és 74 363 halálesetet tartanak nyilván.
  • Az Egyesült Államokban jelentősen nőtt azoknak a száma, akik a járvány ideje alatt szívbetegség vagy cukorbetegség miatt hunytak el − közölte az AP hírügynökség.

    Az egészségügyi hatóságok által közzétett adatok szerint az Egyesült Államokban a koronavírus áldozatainak száma meghaladja az eddig jelentett közel hatszázezer halálos áldozatot.

    Az elmúlt év az Egyesült Államok leghalálosabb évének számít. A Betegségmegelőzési Központ adatai szerint 2020-ban közel 3,4 millió amerikai halt meg. Az adatok szerint növekedett az Alzheimer-kórban, Parkinson-kórban, krónikus májbetegségben, agyvérzésben és magas vérnyomásban elhunyt betegek száma.

  • Az Egyesült Államok 500 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárolt a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen fejlesztett vakcinából, hogy a következő két évben megossza a rászoruló országokkal − adta hírül az MTI az amerikai sajtó információira hivatkozva.

    Joe Biden amerikai elnök szerdán indult el európai körútjára. Péntektől részt vesz a G7-csúcstalálkozón, majd ellátogat a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i találkozójára Brüsszelbe. Végül Genfbe utazik, ahol találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

    Az elnök még indulása előtt azt nyilatkozta a helyi médiának, hogy egy globális oltási stratégiát fog bejelenteni.

  • Nem javasolja az AstraZeneca és a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcináinak használatát a 60 évnél fiatalabb korosztály esetében a cseh egészségügyi minisztérium − adta hírül az MTI.

    Több európai uniós tagállam az említett két vakcinának az esetében már korábban bevezette az életkorhoz kötött korlátozást, de Csehország akkor nem csatlakozott hozzájuk. A vakcinákat a felmerült vérrögképző mellékhatások miatt vonták ki több országban a forgalomból, vagy kötötték korhoz.

  • Nőtt az elmúlt években a gyermekmunkát végző kiskorúak száma, a koronavírus-járvány pedig jelentősen nehezíti a gyermekmunka visszaszorítását, és veszélybe sodorja az ezen a téren eddig elért eredményeket – derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az ENSZ Gyermekalapja (Unicef) jelentéséből.

    Az elmúlt négy évben 8,4 millióval több gyereket kényszerítenek munkára, számuk mintegy 160 millióra tehető. A pandémia miatt rengeteg felnőtt vesztette el a megélhetését, így sok családban a gyerekek váltak kenyérkeresővé. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy a megbetegedések és a járványügyi rendelkezések miatt sok iskola bezárt.

Rovatok