Index Vakbarát Hírportál

Hangszertokban csempészték ki Japánból a Nissan vezérigazgatóját

2021. június 14., hétfő 21:27

Bűnösnek vallotta magát egy tokiói bíróságon folyó perben két amerikai, apja és a fia, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan–Renault–Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében – adta hírül az MTI.

Michael Taylor nyugalmazott amerikai kommandós és fia, Peter a tokiói per első napján a bíró kérdésére válaszolva azt mondta: nem vitatják az ügyészség által ismertetett vádiratban foglaltakat.

A vád szerint Michael és Peter Taylor segített Ghosnnak, hogy elkerülje az igazságszolgáltatást. Ghosn, aki a Renault, a Nissan és a Mitsubishi Motors részvételével létrehozott autóipari szövetség vezetője volt, fényes pályafutás után, 2019-ben dicstelen körülmények között távozott tisztségéből, miután a japán hatóságok azzal vádolták meg, hogy saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki.

A Japánban házi őrizetben tartott Ghosn 2019 decemberében rejtélyes módon szökött meg az országból egy biztonsági magáncég jóvoltából. Egy zenekar Ghosn tokiói lakására ment, látszólag azért, hogy játsszon a karácsonyi partiján. Később az üzletembert egy hangszertokban kicsempészték a lakásából.

Feltehetően gyorsvonattal jutott el Tokióból Oszakába, a Kanszai nemzetközi repülőtérre, ahonnan magánrepülőgépen Törökországba, majd onnan Libanonba utazott, ahol a gyerekkorát töltötte. 

Libanon és Japán között nincs kiadatási egyezmény, Bejrútot pedig az Interpol sem kötelezheti Ghosn őrizetbe vételére.

Az ügyészség szerint apa és fia a szökés után találkozott a cégvezetővel egy tokiói szállodában, ahová közvetlenül a házi őrizetéből szökött. Onnan továbbszállították a hangszertokban Oszakában, majd megkerülve a vámvizsgálatot egy magángép fedélzetére csempészték és Törökországba vitték.

Az ügyészség szerint a két Taylor 1,3 millió dollárt kapott, amiért segédkeztek a szökésben.

Rovatok