Index Vakbarát Hírportál

Válságban az északír kormány a Brexit miatt

2021. június 15., kedd 09:37

Észak-Írország közös egységkormánya válságba került, miután lemondott az állam miniszterelnöke. Emiatt továbbra is veszélyben van az úgynevezett Brexit protokoll és Észak-Írország belső békéje is – írta meg a Politico.

Arlene Foster május 28-án távozott a belfasti koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetői tisztségéből, hétfőn pedig az Ír-sziget egyesítéséért és a brit fennhatóság ellen küzdő legnagyobb britellenes katolikus mozgalommal, a Sinn Féinnel alakított észak-írországi egységkormány éléről is.

A pártelnöki tisztségben Edwin Poots mezőgazdasági miniszter lépett a helyére. Az egységkormánynak most egyhetes határidővel meg kell neveznie az új miniszterelnököt. Poots azt szeretné, ha a DUP keményvonalas politikusa, Paul Givan töltené be a posztot, erre azonban az észak-ír nacionalista pártnak, a Sinn Féinnek is rá kell bólintania, amire az álláspontok különbözése miatt kevés az esély.

Mi az a Brexit protokoll?

Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kiválásának egyik sarkalatos pontja az volt, hogy az Írországgal való egyesülés szorgalmazó ír nacionalisták és az Egyesült Királyságban maradni vágyó unionisták közötti harmincéves, véres konfliktust lezáró 1988-as nagypénteki egyezmény ne sérüljön. Attól tartottak, hogy az Egyesült Királyság kilépésével újra fizikai határ emelkedne az Ír Köztársaság és Észak-Írország között, ami veszélybe sodorná a nehezen elért békét.

Ennek elkerülése érdekében született meg az északír protokoll. Így kompromisszumos megoldás jött létre: Észak-Írország úgy távozott az Egyesült Királyság tagjaként az EU-ból, hogy közben része maradt az uniós közös piacnak. Ez viszont azzal járt, hogy egy kvázi tengeri határ jött létre Nagy-Britannia és az Ír-sziget északi csücske között.

A protokoll betartását London egyoldalúan elutasította. Most az a probléma, hogy az északír unionista politikusok egy része is elutasítja az egyezményt, attól tartva, hogy országrészük a vámhatár felállása után nemsokára kilép a brit unióból.

Áprilisban már régen látott erőszak szabadult el az unionista tüntetők és a rendőrök között a sziget északi részén.

Rovatok