Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden kioktatta az újságírót, aztán inkább bocsánatot kért

2021. június 17., csütörtök 08:47

Az amerikai elnök bocsánatot kért, amiért a szerdai sajtótájékoztatója végén ideges és kioktató hangnemben beszélt a CNN riporterével, Kaitlan Collinsszal.

Mint megírtuk, Biden a sajtótájékoztató végén már távozott volna, ekkor érkezett Collins kérdése.

Az elnök a kérdésben foglalt állítást – nevezetesen azt, hogy ő bízik Vlagyimir Putyin politikai irányváltásában – valótlannak találta, és emiatt adott ideges választ a riporternek.

Mi a fenét csinálnak maguk állandóan? Mikor mondtam én ilyet?

– kérdezte, majd kifejtette: ő csak arról beszélt korábban, hogy szerinte Putyint mivel lehetne rábírni a változtatásra. 

Collins ezután visszakérdezett, hogy ha Putyin eddig nem változtatott a politikáján, akkor Biden miért gondolja úgy, hogy most így fog tenni, illetve hogy miért látja úgy, hogy konstruktív volt kettejük találkozója.

Ha ön ezt nem érti, akkor rossz szakmát választott

– válaszolt az elnök, majd távozott.

Később a genfi repülőtéren, felszállás előtt Biden odament néhány újságíróhoz, akiknek azt mondta, hogy tartozik egy bocsánatkéréssel a CNN riporterének.

Nem kellett volna ennyire kioktatónak lennem az utolsó válasznál

– mondta nekik Biden.  

Az elnök ezt követően arról panaszkodott, hogy az újságírók mindig csak negatív hangnemben kérdezik. 

Úgy fest számomra: ahhoz, hogy önök jó riporterek legyenek, negatívan kell szemlélniük az életet

– vélekedett Biden. Majd kifejtette, hogy szerinte a jövőben derül majd ki, hogy pontosan milyen eredményei lesznek a szerdai találkozónak. Példaként felhozta azt is, hogy a hidegháborúban is nehéz volt elérni a fegyverek leszerelését, de végül sikerült. 

Ha önök a helyemben lennének, és azt mondanák, hogy »nem hiszem, hogy bármi történni fog«, vagy hogy »nagyon rossz lesz ez az egész«, akkor azzal garantálnák, hogy tényleg semmi jó nem történne

– fogalmazott az amerikai elnök, miközben hangsúlyozta, hogy a pozitív és realisztikus szemléletnek komoly értéke van a politikában. 

Collins úgy nyilatkozott, hogy nem számított az elnök bocsánatkérésére.

Nem kellett volna elnézést kérnie ezért, de értékelem, hogy megtette 

– mondta. 

Pilóta-napszemüveg és bölényszobor: ezt kapta Putyin Bidentől

Időközben az is kiderült, hogy milyen ajándékokat kapott Vlagyimir Putyin az amerikai elnöktől. 

Az orosz elnök egyrészt kapott egy kristályból készült bölényszobrot, amely az amerikai nép „erejét, egységét és kitartását” hivatott jelképezni. A szobor mellé egy cseresznyefából készült talapzat is járt (amivel a George Washingtonhoz kötődő cseresznyefa-legendára utaltak vissza), valamint egy kis emléktábla is, amelybe a találkozó időpontját gravírozták bele. 

Másrészt az elnök egy HGU-4/P-s aviátor-napszemüveggel is gazdagabb lett, ami a hidegháborús korszakot idézi. Ezt a modellt a Randolph Engineering 1982 óta gyártja az amerikai hadsereg számára. Biden egyébként nagy rajongója a pilóta-napszemüvegnek, ő maga is gyakran mutatkozik ilyenekben.

Rovatok