Index Vakbarát Hírportál

Vészleállás van Irán egyetlen atomerőművében

2021. június 20., vasárnap 22:26

Vészhelyzeti leállás miatt ideiglenesen nem termel áramot Irán egyetlen nukleáris erőműve – közölte az iráni állami televízió.

A híradásban idézték Golamali Raksanimer, a létesítményt üzemeltető állami energiaszolgáltató vállalat szóvivőjét, aki szerint az orosz segítséggel épített busehri atomerőmű leállítását szombaton kezdték meg, ez három-négy napig is eltarthat, és emiatt áramkimaradások lehetnek.

Az iráni médiában olyan hírek láttak napvilágot, hogy baleset miatt történt a vészhelyzeti leállás. Ez eddig soha nem fordult ott elő.

Az erőmű működését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyeli. A NAÜ egyelőre nem reagált a történtekre.

A busehri az ország egyetlen atomerőműve. Az építési munkálatok még az 1970-es évek derekán indultak. Az atomerőmű aktív tektonikai törésvonalak mentén található, ezért úgy építették, hogy ellen tudjon állni a nagyobb földrengéseknek is. Az utóbbi időben nem jelentettek jelentősebb földmozgásokat a térségből.

Az orosz segítséggel épített, és 2011-ben üzembe helyezett erőműben egy 1000 megawattos reaktor működik. 2016-ban orosz-iráni együttműködésben ugyancsak Busehrben elkezdtek építeni két másik reaktort, amelyek várhatóan csak tíz év múlva lesznek készen.

Mahmúd Dzsafári, az iráni atomenergia-ügynökség egyik tisztségviselője márciusban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nukleáris erőmű leállhat, mivel Irán a 2018-ban ismét életbe léptetett amerikai szankciók miatt nem tud alkatrészeket beszerezni Oroszországból.

A busehri létesítményt Oroszországba termelt uránnal működtetik, és oda szállítják vissza az elhasznált fűtőelemeket.

Rovatok