Index Vakbarát Hírportál

Négymillió ember kerülhet az utcára a járvány után

2021. június 26., szombat 06:06

A Harvard tanulmánya szerint a bérleti díjak elmaradása miatt kilakoltatási hullám fenyeget az Egyesült Államokban, mivel rövidesen lejár a járvány miatt elrendelt moratórium.

A szövetségi statisztikai hivatal szerint több mint 4 millió amerikai tart kilakoltatástól vagy otthona elárverezésétől a következő két hónapban.

Túlnyomó többségük alacsony jövedelmű, vagy színesbőrű, ami tetézi a lakhatás terén egyébként is jelentkező egyenlőtlenségeket – idézi az amerikai ABC a Harvard kutatóinak minap közzétett jelentését.

Eközben azok, akik a világjárvány okozta visszaesést jövedelemvesztés nélkül vészelték át, felvásárolják az eladásra kínált kevés ingatlant. Az árak az egekbe szöktek, ami sokak számára még elérhetetlenebbé teszi a megfizethető lakhatást vagy a tulajdonszerzést – áll a jelentésben.

Mintegy 4,2 millió amerikai számol azzal: „nagyon valószínű vagy részben valószínű”, hogy a következő két hónapban kilakoltatással vagy árverezéssel fog szembesülni – ez derült ki a május vége és június eleje között végzett felmérésből, amelynek az adatait most összesítették.

Június végén lejár a kilakoltatási moratórium

A Harvard jelentése szerint 2021 elején a bérlő háztartások 17 százaléka késve fizette a lakbért. A részletezés szerint a fekete bőrűek 29, a spanyolajkúak 21 és az ázsiai bérlők 18 maradt el a fizetéssel, míg a fehér bérlők mindössze 11 százaléka késett.

A potential housing crisis looms over the nation's post-pandemic recovery, researchers warn, as more than 4 million Americans said they could lose their home in the next two months. https://t.co/LmUl6wLlVU

— ABC News (@ABC) June 19, 2021

„Mivel ennyi bérlő küszködik pénzügyi nehézségekkel, komoly aggodalomra ad okot a kilakoltatások közelgő hulláma” – írták a kutatók. „Eddig az ösztönző kifizetések, a kiegészített munkanélküli segélyek és más támogatások révén nyújtott jelentős szövetségi segítség, valamint a szövetségi és állami kilakoltatási moratóriumok megakadályozták a nagymértékű kilakoltatást” – figyelmeztettek a jelentésben.

A járvány idejére elrendelt kilakoltatási moratórium azonban a hónap végén lejár.

Ráadásul több tagállam csökkentette a járvány idejére kiegészített munkanélküli segélyeket. Egyes közgazdászok szerint az elhibázott megközelítés nem ösztönzi az embereket a munkaerőpiacra való visszatérésre.

Egy nonprofit szervezet arra kérte a Biden-kormányt, hogy a moratórium meghosszabbításával és a bérleti támogatás hatékonyabb elosztásával akadályozza meg a kilakoltatások történelmi hullámát idén nyáron. A koronavírus még nem tűnt el, ezért a civilek azzal érvelnek, hogy a moratórium lejárta a marginalizált közösségekben az oltási arány növekedése előtt a vírus okozta megbetegedések és halálesetek számának növekedéséhez vezethet.

A kilakoltatás mellett a fertőzés kockázata sem csökkent

Érvelésüket alátámasztja a Princeton Egyetem kutatása, miszerint a legmagasabb kilakoltatási arányú lakónegyedekben a legalacsonyabb a beoltottak száma.

Az eredmények arra utalnak, hogy a kilakoltatás veszélyének leginkább kitetteket fenyegeti a legnagyobb mértékben a fertőzés és a terjesztés kockázata.

A Harvard jelentésében emlékeztet arra, hogy az ingatlanárak meredeken emelkednek. A kutatók szerint a lakáseladások 2006 óta a legmagasabb szinten vannak, amit részben a fiatal lakásvásárlók és a rekordalacsony kamatlábak is elősegítettek. A lakásvásárlási lufi kipukkanását azonban nem szabad lebecsülni – figyelmeztettek.

A kutatók megjegyezték, hogy a faji különbségek továbbra is jelentősek. A fehérek birtokában 2021 első negyedévében 28 százalékkal több ingatlan volt, részben a faji jövedelemkülönbség következtében.

A fehér háztartások éves átlagjövedelme ugyanis 71 ezer dollár (21 millió forint), ami kétharmadával magasabb, mint a fekete háztartások évi 43 ezer dolláros (mintegy 13 millió forintos) bevétele.

A jelentés leszögezte, hogy 2021 elején 2,3 millió lakástulajdonos volt fizetési haladékban. Ők jobbára színes bőrű háztartásokban éltek, és kevés saját tőkével rendelkeztek.

A kutatók és az érdekvédők arra szólították fel a politika döntéshozóit: ne hanyagolják el azokat, akik a világjárvány okozta visszaesés közepette még inkább lemaradtak. A gazdaság talpra állásával egyidejűleg törekedjenek az igazságos fellendülésre.

A biztos munkahellyel és jó minőségű lakással rendelkező háztartások számára otthonuk biztonságos menedéket jelentett a világjárvány alatt

– hangoztatta a Harvard kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója egy nyilatkozatban.

„Eközben a lakbér vagy a jelzáloghitel fizetésével küszködő milliók számára a lakhatás egyre bizonytalanabb. Az egyenlőtlenségek valószínűleg még a gazdaság fellendülésével is fennmaradnak, mivel sok alacsonyabb jövedelmű háztartás lassan nyeri vissza anyagi helyzetét” – tette hozzá Chris Herbert.

(Borítókép: Kilakoltatás Colorado államban 2009. február 2-án. Fotó: John Moore / Getty Images)

Rovatok