Index Vakbarát Hírportál

Repülő autót teszteltek Pozsonyban, videó is készült róla

2021. június 30., szerda 09:55 | aznap frissítve

Egy 35 perces repülésen teszteltek az AirCar névre hallgató repülő autót Pozsony és Nyitra közt – írja a BBC.

A BMW-motorral felszerelt jármű sikeresen teljesítette a két város reptere közti utat. A kocsit alkotója, Stefan Klein professzor vezette, aki „nagyon kellemesnek” írta le az élményt. 

A kísérleti út alatt a kocsi 170 kilométer per órás sebességét ért el. Klein szerint a repülő autó 1000 kilométert tud megtenni legfeljebb 2500 méteres magasságban és már 40 órányi sikeres repülés van mögötte. 

A jármű 15 másodperc alatt képes autóból repülővé átalakulni.

Jelenleg legfeljebb két főt és kétszáz kilót tud magával szállítani, a felszálláshoz és a landoláshoz viszont mindenképp szükség van egy kifutóra.

Az AirCart kifejlesztő Klein Vision szerint a jármű kifejlesztése mindössze két évbe telt, és kevesebb, mind két millió euróba került. Anton Rajac, a cég tanácsadója szerint a fejlesztés már akkor is megtérülhet, ha a légiforgalomnak vagy a taxiszektornak akár csak egy kis szegmensét is sikerül bevonzaniuk ezzel. 

A Vissza a jövőbe filmek óta a repülő autók a popkultúra részét képezik, a fentiek alapján azonban könnyen lehet, hogy a következő években fikcióból a valóság részévé válnak majd. 

A Morgan Stanley 2019-es becslése szerint 2040-re másfél milliárd dolláros piacot fognak képezni ezek a járművek. 

Dr Stephen Wright, a Nyugati-Angliai Egyetem kutatója egyedül azzal kapcsolatban adott hangot némi kritikának, hogy ezeknek az autóknak a közlekedését miként fogják szabályozni a jövőben. „Alig várom, hogy lássak egy papírt arról, hogy biztonságosan lehet repülni ezzel a járművel – tette hozzá.

Rovatok