Index Vakbarát Hírportál

Megint megrongálták Mátyás király kolozsvári szobrát

2021. július 16., péntek 12:27 | aznap frissítve

Egy ismeretlen tettes (frissítés: azóta ismert, hála a rendőrségnek) ismét megrongálta I. (Hunyadi) Mátyás király kolozsvári szobrát – számolt be róla a Főtér. Az emlékművön található Mathias Rex felirat második szava elé egy T-t és egy kötőjelet firkált fel, így az jött ki, hogy „T–Rex.” Emellett angol nyelven odaírtak még egy elég nehezen értelmezhető szöveget.

A kolozsvári lap azt firtatta, hogy mégis hova tűnt az eset alkalmával a rendőrség, tekintve, hogy Kolozsvár főterének sarkán rendszerint egy rendőrautó szokott állni.

Oláh Emese, a város alpolgármestere Facebook-bejegyzésében azt írta:

Feljelentést fogunk tenni ismeretlen tettesek ellen, hiszen felháborító, hogy Kolozsvár egyik legikonikusabb műemlékét ismét támadás éri.

Hozzátette, a következő időszakban azon fognak dolgozni, hogy kamerákat helyezzenek ki a szobor köré, amelyet megtisztítanak és visszaállítanak eredeti formájába.

A Főtér ugyanakkor némi szkepticizmussal fogadta a bejelentést, ugyanis felidézték, hogy 2015-ben, amikor a Mátyás-szobrot festékkel leöntötték, már megígérte az akkori városvezetés ugyanezt.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után érkezett a bejelentés, hogy az önkormányzat feljelentését követően elfogták a szoborrongálót. A Főtér által idézett rendőrségi híradás szerint a hatóságok csütörtök este azonosították a 41 éves szatmári férfit, aki ellen megindították a megérdemelt büntetőeljárást.

Oláh Emese alpolgármester arról is beszámolt a Facebookon, hogy a szobor talapzatának tisztítása gyors ütemben megkezdődött. 

Rovatok