Index Vakbarát Hírportál

Az alkotmánybíróság szerint rendben van az ukrán nyelvtörvény, a KMKSZ tiltakozik

2021. július 17., szombat 22:23

Nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) amiatt, hogy az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt.

A KMKSZ szerint a testület „politikai és nem jogi döntést hozott”. Felidézték, hogy a 2019 áprilisában elfogadott nyelvtörvény ellen korábban hevesen tiltakoztak kárpátaljai magyar szervezetek, mert álláspontjuk szerint felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát –írja a Kárpáthír.

A KMKSZ hangsúlyozta: a törvény „ellehetetleníti a nemzeti és nyelvi kisebbségek nyelveinek a közösségi térben való használatát”.

ÚGY LÁTJák, HOGY A „TÖRVÉNY DISZKRIMINATÍV JELLEGŰ, ALAPJAIBAN SÉRTI AZ ORSZÁG POLGÁRAINAK EMBERI JOGAIT”, DRASZTIKUSAN CSORBÍTJA AZ UKRAJNÁBAN ÉLŐ NEMZETISÉGEK ANYANYELVének HASZNÁLATÁT.

A KMKSZ szerint az ukrán alkotmánybíróság által az alaptörvénynek megfelelőnek ítélt nyelvtörvény „ellentmond az ország európai uniós és euroatlanti integrációs törekvéseinek”.

Ezzel szemben az ukrán alkotmánybíróság úgy véli, semmi gond sincs a jogszabállyal. Az ukrán parlament 2019. április 25-én fogadta el az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt, Petro Porosenko elnökségének utolsó heteiben, de hatályba csak júliusban, vagyis már Volodomir Zelenszkij jelenlegi államfő beiktatása után lépett.

A törvény hatályba lépését Tarasz Kreminy állami fő nyelvőr jelentette be. A törvény több cikkelyből áll, melyek közül már több életbe lépett, azonban vannak olyanok, amelyek csak 2030-ban válnak hatályossá. A július 16-án életbe lépett cikkely szerint Ukrajnában

Rovatok