Index Vakbarát Hírportál

Szigorúbban büntetnék a medvék etetését Romániában

2021. július 22., csütörtök 17:34

„A román kormány szigorít a medvék lakott területen vagy a települések közelében történő etetéséért járó büntetéséken. Erről egy csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter – írja a Maszol

A tárcavezető arra emlékeztetett: Romániában jelenleg is tilos a medvék etetése, viszont egy készülő kormányhatározat értelmében sokkal nagyobb szankciók járnak majd az előírás megszegéséért.

A politikus arra is kitért, hogy a szakemberek a nagyvadak élőhelyükön való etetését sem tartják szerencsésnek, ugyanis ezáltal az erdők „medvefarmokká” változnak, a medvepopuláció pedig nőni fog. 

Tánczos Barna elmondta, hogy a környezetvédelmi minisztérium már februárban versenytárgyalást írt ki a romániai medvepopuláció felmérésére. Közlése szerint az Európai Bizottság is elvárja, hogy konkrét adatokra támaszkodjanak a medvékkel kapcsolatos megelőző intézkedések konkrét adatai. 

A politikus hangsúlyozta, hogy ez a sürgősségi rendelete csupán a lakott területeken megjelenő medvékre vonatkozik. 

A román kormány korábban elfogadta az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az állatok kilövését is. 

Rovatok