Index Vakbarát Hírportál

Meghalt koronavírusban a tádzsik elnök húga, fiai brutálisan megverték az egészségügyi minisztert

2021. július 27., kedd 16:45

Brutálisan megverték Tádzsikisztán egészségügyi miniszterét, Jamoliddin Abdullozodát egy hete, miután a teljhatalmú elnök, Emomali Rahmon 64 éves húga elhunyt koronavírusban – közölte a Szabad Európa.

A lap információi szerint az elkövetők nem mások voltak, mint a nő, Qurbonbi Rahmonova fiai, vagyis az elnök három unokaöccse. Jamoliddin Abdullozoda tárcavezetői posztja mellett egyben az asszonyt kezelő elnöki kórház igazgatója is, valószínűleg így került a támadók célkeresztjébe. Ugyanis rajta kívül több más, magas rangú egészségügyi szakembert is megtámadtak, pedig mindent megtettek az asszony megmentéséért: német, orosz és üzbég orvosokat is hívtak segítségül, de ők sem tudtak segíteni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy vajon a külföldi szakembereknek is nekiesett-e a három unokaöcs. Azt azonban igen, hogy

a miniszter olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kórházban ápolják.

A tárcavezető helyett tegnapi sajtótájékoztatóját is a helyettese tartotta, ahol bejelentette, hogy Tádzsikisztán 1,5 millió adag Moderna-vakcinát kapott ajándékba az Egyesült Államoktól a COVAX-program keretein belül. Arról azonban nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, hogy Jamoliddin Abdullozoda távollétének oka az ellene elkövetett támadáshoz köthető-e. 

Emomali Rahmon rendszerét egyébként széles körben kritizálják nemzetközi emberi jogi szervezetek, amiért a volt szovjet tagköztársaságban figyelmen kívül hagyják a vallásszabadságot, a civil szervezetek jogait és a politikai pluralizmust.

Rovatok