Index Vakbarát Hírportál

Halálos agypusztító fehérje szökött ki egy francia laborból

2021. július 31., szombat 12:16

Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot, miután két dolgozót is halálos agyi fertőzéssel diagnosztizáltak – írja a Science Magazine. Az egyik meg nem nevezett páciens egy francia kutatóintézetben tanulmányozta a rendkívüli veszélyeket magukban hordozó, extrém módon fertőzőképes fehérjéket, a prionokat. Néhány hete diagnosztizálták nála az úgynevezett Creutzfeldt–Jakob-szindrómát.

Ez egyfajta prionfertőzés okozta, degeneratív neurológiai megbetegedés. A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.

A betegséggel megfertőződött egyik dolgozó esetében egyelőre nem biztos, hogy a laborban fertőződött meg. A betegség azonban meglehetősen ritka, így valószínűsíthető, hogy kísérletezés közben kapta el a kórt.

Két éve egy másik dolgozó esetében is felfedezték a fertőzést, tíz évvel az után, hogy elvágta az  ujját egy üveggel. Emiatt bekerült a fertőzés a véráramba. A nő végül belehalt a betegség szövődményeibe, ami miatt szigorításokat vezettek be a laboratóriumokban.

Rovatok