Index Vakbarát Hírportál

Több országot is eltiltottak a Pegasus használatától

2021. augusztus 1., vasárnap 08:41

Egy vállalaton belüli forrásra hivatkozva arról ír a 9to5Mac technológiai blog, hogy az NSO több ügyfelét eltiltotta a Pegasus kémprogram használatától, amíg le nem zárul a visszaélésekről szóló vizsgálat. Az izraeli cég kémszoftverét kormányoknak és állami szervezeteknek értékesítették, tehát a felfüggesztett „ügyfelek” is ezt a kört jelenti.

A Washington Post korábban arról számolt be, hogy az NSO öt kormánynak tiltotta meg a Pegasus használatát, az NPR csütörtökön pedig már arról írt az NSO egyik, névtelenséget kérő alkalmazottjára hivatkozva, hogy ennél több ügyfélnek függesztették fel a hozzáférését addig, amíg be nem fejeződnek a vizsgálatok.

Vizsgálat van néhány ügyféllel kapcsolatban. Ezeknek az ügyfeleknek egy részét átmenetileg felfüggesztették

– fogalmazott az izraeli cég alkalmazottja az NPR-nek.

Úgy fest, hogy az izraeli kormány is mozgolódik, hiszen „nyomást gyakorolt” a cégre, hogy vizsgálja ki az elmúlt napok lehallgatási botrányait: állami tisztviselők látogatták meg az NSO Herzlijában található irodáját szerdán. A cég alkalmazottja szerint a kémszoftvert fejlesztő vállalat mindenben együttműködik a vizsgálat során, és az állami tisztviselőknek be akarta bizonyítani, hogy a médiában megjelent személyek – akiket a hírek szerint megfigyeltek, lehallgattak – nem voltak a Pegasus célpontjai.

Magyarország egy a tízből

Egy nemzetközi együttműködés eredményeként derült ki, hogy tíz ország  – köztük Magyarország – kormányzata megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját. A megfigyelt személyek között szerepel

Guardian korábban azt írta, hogy a Pegasus magyarországi használatáról Orbán Viktor magyar és Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök egyik 2017-es találkozóján születhetett megállapodás. Bár az NSO egyik korábbi alkalmazottja megerősítette, hogy Magyarország ügyfél, maga a cég azt is tagadja, hogy elfogad utasításokat az izraeli kormánytól. Az Orbán-kormányzat határozottan cáfolja, hogy Magyarországon törvénytelen adatgyűjtés folyt volna, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Pegasus-botrányt politikai hisztériának nevezte

Rovatok