Index Vakbarát Hírportál

Százéves nácit állítanak bíróság elé Németországban

2021. augusztus 3., kedd 14:30

Bíróság elé állítanak egy száz éves férfit Németországban, akit azzal vádolnak, hogy 1942 és 1945 között az SS tagjaként 3518 ember meggyilkolásában segédkezett a Berlintől nem messze található Sachsenhausen koncentrációs táborban –  írja az AP amerikai hírügynökség. 

A vád szerint a kivégzőosztagok és a ideggáz általi gyilkosságokban vállalt szerepet. 

A német személyiségi jogi törvényeknek megfelelően a férfi nevét nem hozták nyilvánosságra, az egészségügyi állapotát pedig kielégítőnek találták ahhoz, hogy törvényszék elé állítsák.Huszonegy évesen került a táborba, vagyis egész serdülőkorában náci nevelésben részesülhetett. Pere októberben kezdődik, kora miatt egy-egy tárgyalás két-két és fél órán át fog tartani

A sértettek, így vélhetően a tábor túlélői az egyik ügyvéd elmondása szerint ugyanolyan idősek, mint a vádlott, és arra számítanak, hogy igazságot fog szolgáltatni a bíróság.   

Valószínűleg ez a per lesz az utolsók egyike, ugyanis mind a túlélők, mind a bűnelkövetők nagyon idősek. 

A Sachsenhausen munkatáborban mintegy 200 ezer embert – köztük politikai ellenségeket, hadifoglyokat és üldözött kisebbségeket – börtönöztek be 1936 és 1945 között. Tízezrek vesztették életüket az éhezés, betegségek, kényszermunka és a  kivégzések következtében. 

Németország 2011 óta küldi igazságszolgáltatás elé az egykori koncentrációs tábori őröket és másokat, vagyis azóta, hogy John Demjanjukot bűnrészesség miatt elítélték. Az idős férfi fellebbezett a törvényszéki döntés ellen, és bár időközben meghalt, perét precedensértékűnek ítélik. Németországban a gyilkosságoknak nincs elévülése ideje. 

Tavaly egy 93 éves táborőrt ítéltek el 5000 ember halálában játszott szerepéért, míg 2021 márciusában egy másik őrt nem tudtak szembesíteni múltjával, túl idős és betegnek találták a tárgyaláshoz. 

A Times of Israel hozzáteszi, hogy szeptemberben egy 96 éves nő ügyét tárgyalják, aki a vád szerint a Stutthof koncentrációs tábor SS-parancsnokának a titkárnője volt. Ezzel 10 ezer ember halálához járult hozzá. 

Rovatok