Index Vakbarát Hírportál

Huszonhat magyar rekedt Kabulban, várják hogy kimenekítsék őket

2021. augusztus 17., kedd 11:38

Huszonhat, korábban a holland nagykövetség védelmét ellátó magyar biztonsági szakember várja az afgán fővárosban a kimenekítését – tudta meg a hvg.hu. A lap értesüléseit három egymástól független kormányzati forrás is megerősítette.

Hollandia kabuli nagykövetségének objektumvédelmét egy magyar érdekeltségű dubaji cég látta el, amelynek 26 magyar alkalmazottja dolgozott az afgán fővárosban. A lap információi szerint a magyar biztonsági szakemberek még Kabulban várják, hogy elrepüljenek onnan.

A 24.hu-nak sikerült elérnie az egyik várakozót, aki neve elhallgatását kérte, majd elmondta, hogy a repülőtérre szombat hajnalban mentek ki. Úgy tudja, hogy kedden vagy szerdán elhagyhatják az országot, de ebben állítólag nem a magyar kormány, hanem a holland külügy segít nekik. 

Emlékeztetnek, hogy a Külgazdasági- és Külügyminisztérium hétfőn még azt közölte, hogy nincsenek magyar állampolgárok Afganisztánban. 

Rovatok