Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a Camorra egyik vezetőjét

2021. augusztus 19., csütörtök 21:28

Elfogták a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személyének számító Raffaele Imperialét, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét Dubajban – közölte az olasz pénzügyőrség Nápolyban. A 46 éves férfit az olasz belügyminisztérium a különösen veszélyes szökevények listáján tartotta számon.

Imperialét a tájékoztatás szerint augusztus 4-én kerítették kézre az Egyesült Arab Emírségek fővárosában a nápolyi ügyészség, az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) és az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet közreműködésével – adta hírül az MTI. A bandavezért 2016 januárja óta körözték Olaszországban bűnszervezet keretében elkövetett nemzetközi drogkereskedelem és pénzmosás gyanúja miatt.

2013-ban 1,3 tonna Dél-Amerikából származó kokaint foglaltak le Párizsban. A kábítószert a hatóságok akkor Imperiale bűnszervezetével hozták összefüggésbe.

A bűnöző egyébként azzal is hírnevet szerzett magának, hogy a dél-olaszországi Castellamare di Stabiában lévő villájának átkutatása során Vincent van Gogh holland festőművész 2002-ben Amszterdamból ellopott két remekművét találták meg, amelyeket feltehetően a feketepiacon vásárolt meg.

Az olasz hatóságok kezdeményezték a férfi kiadatását az Egyesült Arab Emírségektől.

Rovatok