Index Vakbarát Hírportál

Nem engedték be a női mosdóba a transznemű dolgozót, 220 ezer dollár kártérítést kap

2021. augusztus 21., szombat 11:46

Alaposan ráfázott egy amerikai barkácsbolt, hogy nem engedte be az egyik transznemű alkalmazottját a női mosdóba. A Christian Post cikke szerint Maggie Sommerville 1998 óta dolgozott az üzletben, 2010-ben pedig hivatalosan is befejezte három éven át tartó nemi átalakulását, és ekkor hivatalosan is nőként kezdett élni.

Ezért szerette volna a női vécét használni a munkahelyén, de a munkáltatója, a Hobby Lobby üzletlánc megtiltotta neki. Emiatt pert indított Illinois állam bíróságán, amit az állam emberi jogi bizottsága is jóváhagyott.

Sommerville-nek komoly kártérítési összeg ütötte a markát, nem kevesebb, mint 220 ezer dollár. Állítása szerint rendkívül megviselte lelkileg az eset, és nem lesz könnyű feldolgoznia.

Az államban a jogi szakértők folyamatosan dolgoznak, hogy könnyebben perelhetővé tegyék a hasonló eseteket.

Rovatok