Index Vakbarát Hírportál

Brutális lelki kínzásnak vetik alá börtönében Alekszej Navalnijt

2021. augusztus 26., csütörtök 06:32

Fogva tartása körülményeit bírálta Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában, amelyből egyes részleteket szerdán tettek közzé.

A 45 éves ellenzéki politikus először adott interjút év elején történt bebörtönzése óta, a többi között azt kifogásolta, hogy minden egyes nap órák hosszat kell néznie az orosz állami televíziót és propagandafilmeket. Ez idő alatt tilos számára, hogy olvasson vagy írjon. „Egy széken kell ülnöd, és a tévét kell bámulnod” – nehezményezte.

Az interjúban ismételten kemény szankciókat követelt a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarchákkal szemben. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedései nem irányulhatnak az egyszerű oroszok ellen.

A Putyin-rezsim történelmi baleset, nem pedig szükségszerűség

– vélekedett Alekszej Navalnij, aki szerint „előbb-utóbb” korrigálják ezt a hibát, és Oroszország demokratikus, európai útra fog térni.

A The New York Times szerint összesen 54, kézzel írott lap érkezett újságírók kérdéseire adott válaszokkal.

Kira Jarmis, Alekszej Navalnij sajtótitkára a Twitteren megerősítette, hogy valóban az ellenzéki vezető első interjújáról van szó, mióta a Moszkvától nagyjából száz kilométerre lévő Pokrov városának börtönében raboskodik.

A Kreml egyik legélesebb bírálójának számító Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert az orosz szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat, az FSIN szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait, amikor egy feltehetően idegméreggel elkövetett támadást követően Németországban lábadozott. Az ítéletet a nemzetközi közösség széles körben politikailag motiváltnak nevezte, és elítélte.

Rovatok