Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a világhírű pornószínész ellen, 300 évnyi börtönt is kaphat

2021. augusztus 26., csütörtök 10:27

Vádat emeltek Ron Jeremy amerikai pornószínész ellen. Ügyészségi gyanú szerint a most 68 éves férfi a feltételezések szerint 1996 és 2019 között 33 alkalommal, 21 különböző nővel szemben követett el szexuális visszaélést.

A vádpontok közül 12 esetben nemi erőszakról volt szó. A gyanú szerint 2004-ben egy 15 éves lányt is molesztált, a legidősebb áldozata pedig egy 51 éves nő volt.

Ron Jeremy szerdán, a Los Angeles-i bíróságon tagadta, hogy bűnös lenne. A volt pornószínészt 2020 júniusa óta fogva tartják, az elengedése fejében pedig 6,6 millió dollárnyi óvadékot szabtak meg. A tárgyalás időpontját egyelőre nem tűzték ki, az előkészítése viszont várhatóan októberben lesz. 

Az Axios szerint Ron Jeremy 

összesítve akár 300 évnyi börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják.

Ron Jeremy a 70-es és a 80-as évek egyik legismertebb pornószínésze volt, emellett a Guinness-rekordok Könyvében is szerepel a neve, 

ugyanis összesen több mint 2000 pornófilmben tűnt fel.

Összehasonlításképp: az AVN által összeállított toplistán a második helyen szereplő John Holmesnak mindössze 384 film van a neve mellett. 

Rovatok