Index Vakbarát Hírportál

A Pentagon vezetői vergődnek a fájdalom, a düh és a büszkeség között

2021. szeptember 2., csütörtök 07:05 | aznap frissítve

Az amerikai védelmi minisztérium vezetői elismerték szerdán: „fájdalmas, egyben dühítő” érzés, hogy a tálib lázadók uralma alá került Afganisztán, és elhatározták, hogy levonják a húsz évig tartó, minap véget ért háború tanulságait.

Semelyik hadművelet nem tökéletes, de ebből a tapasztalatból is le fogjuk vonni a tanulságokat

– jelentette ki Lloyd Austin miniszter, aki korábban tábornok volt, és maga is harcolt Afganisztánban.

Én mindig büszke leszek arra a szerepre, amelyet betöltöttünk ebben a háborúban, de nem várhatjuk az afganisztáni veteránoktól, hogy nagyobb egyetértés legyen közöttük, mint az amerikai társadalom bármely más részében. Az utóbbi napokban sok szigorú véleményt hallottam, és ez fontos, mert ez a demokrácia, ez Amerika!

– jelentette ki újságíróknak nyilatkozva.

Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki szintén harcolt Afganisztánban, azt mondta: az utóbbi napok érzelmileg nagyon nehezek voltak számukra, de katona létükre türtőztetik magukat. 

Mindannyian vergődünk egyfelől a fájdalom, a düh és a bánat, másfelől a büszkeség és az erély érzése között. De alázattal és őszintén tanulni fogunk a taktikai, műveleti és stratégiai tapasztalatokból

– mondta.

A Dél-afrikai Köztársaság nem tud befogadni afgán menekülteket

A Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztériuma bejelentette szerdán, hogy az ország nem tud befogadni menekülteket Afganisztánból, ahol a tálib lázadók átvették az uralmat, és ahonnan ennek következtében sokan elmenekülnének.

Ennek a bejelentésnek az előzménye, hogy Pakisztán arra kérte a johannesburgi kormányt: ideiglenesen fogadjon be olyan afgán menekülteket, akik a területére menekültek, mindaddig, amíg végleges befogadó országot találnak a számukra.

A Dél-afrikai Köztársaságban már így is jelentős számú menekült él, akiknek az ellátása nehézséget jelent az országnak. Többségük segélyt és ingyenes orvosi ellátást kap a kormánytól - hangsúlyozta a külügyminisztérium.

(Borítókép: Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma a Virginia állambeli Arlingtonban)

Rovatok