Index Vakbarát Hírportál

Fegyveresek legalább 240 foglyot szöktettek meg egy nigériai börtönből

2021. szeptember 13., hétfő 18:50

Fegyveresek támadtak meg egy nigériai börtönt Kogi államban, és legalább 240 foglyot megszöktettek – írja a CNN a hatóságokra hétfői közleményére hivatkozva.

Francis Enobore. a nigériai büntetés-végrehajtás szóvivője szerint az azonosítatlan fegyveresek a kabbai javítóintézethez mentek, majd rögtön heves tűzharcba kerültek az őrökkel.

A támadás idején 294 fogvatartott volt őrizetben, akik közül 224 személy volt előzetes letartóztatásban, 70 pedig elítélt fogvatartott volt.

A fegyveresek nagy számban támadtak minden oldalról, és nem volt lehetőség reagálni. Egy rendőr meghalt, egy másik megsérült, őt kórházba szállítottá. Három foglyot sikerült megakadályozni a menekülésben

– mondta Ede Ayuba Ekpeji, területi rendőrségi főfelügyelő-helyettes.

A hatóságok szerint nem volt konkrét célpontja a szöktetésnek, a rabokat pedig továbbra is nagy erőkkel keresik.

A mostani eset öt hónappal az után történt, hogy Owerriben, Imo állam fővárosában 1844 rabot szabadítottak ki fegyveresek hasonló körülmények között.

Rovatok