Index Vakbarát Hírportál

Eltűnt Tito unokája, kiadták a körözést

2021. szeptember 14., kedd 10:49

Körözést adott ki a szerb belügyminisztérium a hetvenéves Edvard Broz, a korábbi jugoszláv diktátor, Josip Broz Tito unokája ellen, amiért eltűnt a felelősségre vonás elől – olvasható a Szabad Magyar Szó oldalán.

A körözést a rendőrség a bíróság döntése után adta ki, mert még 

májusban Edvard Broz távollétében hozott döntésen 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki 1992-ben baleset okozott melyben életét vesztette az utastársa.

A történtek után a rendőrök a korábbi elnök unokájának vérében 2,052 ezrelék alkoholszintet mutattak ki. 

A belgrádi másodfokú bíróság szóvivője, Irina Kovacevic elmondta, hogy nemzeti elfogatóparancsot adtak ki, ám ha Edvard Brozt nem találják meg belföldön, az Igazságügyi Minisztérium engedélyt kért a nemzetközi elfogatóparancs kiírására is, innentől az Interpol is keresi majd, és folyamatban van a szükséges adatok begyűjtése, hogy ennek kiírására is megtörténjen.

A hatóságok 2008 óta nem tudják, hogy hol tartózkodik Edvard Brozt, akiről azt beszélik, hogy Horvátországban rejtőzködik.

A halálos baleset után a férfi azonnal Horvátországba szökött, majd 2008. január 21-én a vajdasági Batrovci határátkelőn letartóztatták, amikor megpróbált belépni Szerbiába.

Ekkor három nap után elengedték, de elvették az útlevelét. Később márciusban még megjelent a bíróságon, majd ismét nyoma veszett. 

Rovatok