Index Vakbarát Hírportál

Orosz választások: még a mobilokról is eltüntették Navalnijt

2021. szeptember 17., péntek 18:12 | aznap frissítve

Kezdetét vette az oroszországi parlamenti választás pénteken, a jeles napot pedig az orosz hatalom egy újabb Navalnij-ellenes húzással koronázta meg. A börtönben raboskodó Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista és stábja kifejlesztett egy appot, amely az „okos szavazásban” segíti a felhasználókat – péntekre azonban eltűnt az applikáció az internetről. 

Az okos szavazás lényege, hogy mandátumokat vegyenek el Vlagyimir Putyin pártjától, az Egyeséges Oroszországtól a helyi és szövetségi törvényhozásban. Az app olyan jelölteket ajánl a felhasználóknak, akik az adott választókerületben jó eséllyel szállhatnak szembe az Egységes Oroszország jelöltjével. 

A Reuters beszámolója szerint az appot azonban a pénteken törölte az Apple és a Google is a kínálatából, miután az orosz hatóságok finoman jelezték a két techóriás oroszországi képviselőinek, hogy rács mögé kerülhetnek, ha a cégek nem tesznek eleget az orosz távközlési hatóság, a Roszkomnadzor egy hónappal korábbi felszólításának. 

A hatósági utasítást azzal indokolták, hogy Navalnij szervezeteit szélsőségesnek minősítették. A Navalnij-mentesítés célja az orosz közéletben megakadályozni az ellenzékit és szövetségeseit abban, hogy belerondítsanak a választások kimenetelébe. Éppen ezért minden törvényes lehetőséget megragadott a hatalom, hogy ártalmatlanítsák a Navalnij-féle ellenzéket, amelynek vezéralakjai el is hagyták Oroszországot. 

Persze másnak is kijut a jóból, a hatalom minden kreativitását beleadva igyekszik akadályokat gördítetni a nem az ő színeiben induló jelöltek elé. 

A Kreml immár azon ügyködik, hogy miután saját techszektorára pórázt rakott, az amerikai óriások tevékenységét is korlátok közé szorítsa. Ezért is fontos győzni az Egységes Oroszországnak, mivel így könnyedén, akadályok nélkül mennek át az általuk kreált törvények. A Moscow Times írása szerint már dolgoznak is egy olyan jogszabályon, amely jelentősen csökkenti a nemzetközi szolgáltatók mozgásterét. 

Az Apple megerősítette, hogy törölték az appot, de vigasztalásul hozzáfűzte, hogy Oroszországon kívül elérhető maradt az alkalmazás. 

Az oroszországi választásokon szeptember 19. vasárnap estig töltik az urnákat. Hogy mennyire lesz tisztességes a folyamat, nehéz megmondani, ugyanis az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hosszú idő után először nem küldött megfigyelőket Oroszországba. 

Amúgy Oroszországban lehet online szavazni, az önkéntes karanténban tartózkodó elnök is így voksolt. 

Rovatok