Index Vakbarát Hírportál

Lövöldözés a permi egyetemen, többen meghaltak

2021. szeptember 20., hétfő 09:36 | aznap frissítve

Tüzet nyitott egy férfi Oroszországban, a Permi Állami Egyetemen. Jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a lövöldözésnek több halálos áldozata is van. Eddig hat halottról és 24 sebesültről érkeztek hírek, amit hivatalos források is megerősítettek. Belügyminisztériumi közlésekre hivatkozva az RT azt írja, a támadót megsebesítették és elfogták. Eszerint az egyetem diákja, Timur Bekmanszurov lövöldözött. A 18 éves férfi korábban a közösségi médiában hagyott egy üzenetet arról, hogy lövöldözni fog.

A támadó posztjában múlt időben ír az általa elkövetett cselekményről: 

Ami történt, az nem terrorcselekmény volt (legalábbis jogi szempontból). Nem voltam tagja semmilyen szélsőséges szervezetnek, nem voltam vallásos, a politikával sem foglalkoztam. Senki sem tudta, mit fogok tenni, én magam hajtottam végre ezeket a műveleteket.

A hírügynökség közlése szerint a tanárok és a diákok bezárkóztak az előadótermekbe, vagy megpróbáltak elmenekülni. Többen az ablakon keresztül próbáltak menekülni, erről videofelvétel is készült. 

Az egyetem közösségi médiájában arra figyelmeztetik a hallgatókat, hogy ha tehetik, távozzanak az épületből, vagy zárkózzanak be valamelyik helyiségbe.

A TASZSZ hírügynökség az egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva azt írja, hogy már több mint tíz sérültje van az esetnek.

Hétfőn egy ismeretlen személy lépett be az egyetem épületébe, és lőfegyverrel tüzet nyitott. A diákok egy része az egyetemi tantermekben elzárkózott a támadó elől. Néhány diák kiugrott az ablakon. A rendvédelmi szervek a helyszínen vannak

− nyilatkozták a helyi sajtónak a rendvédelmi szervek. A Twitteren már terjednek felvételek arról, a támadó hogyan sétálgat és nyit tüzet a campuson.

#BREAKING : 1/ At the #Perm State University in #Russia an 18-year-old, Timur Bekamansurov opened fire, killing eight people and injuring at least six others.#DISCLAIMER : Video Posted Strictly For Educational and Informational Purpose Only. pic.twitter.com/iYavvrQ5y4

— Sushmit Patil Сушмит Патил सुश्मित पाटिल ** (@PatilSushmit) September 20, 2021

A hírügynökségnek az egyetem megerősítette a lövöldözés tényét, elmondták, hogy a helyszínre egy mentőegység is kiérkezett. Az egyetemen minden óra félbeszakadt, miután a támadó 11 óra körül ámokfutásba kezdett.

Vlagyimir Putyin is megszólalt

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mélyen együttérez az áldozatok hozzátartozóival. Tájékoztatása szerint az államfő egyúttal utasította Mihail Misusztyin miniszterelnököt, hogy Valerij Falkov tudomány- és felsőoktatásügyi, valamint Mihail Murasko egészségügyi minisztert küldje Permbe, megszervezni a segítségnyújtást a sérülteknek és az áldozatok rokonainak.

A két tárcavezetővel együtt aneszteziológusok, újraélesztők, sebészek és baleseti sebészek is a helyszínre utaztak. Dmitrij Mahonyin, a Permi kerület kormányzója keddre gyásznapot hirdetett ki. A szibériai régió tanintézményeiben egyébként hétfőn tanítási szünetet rendeltek el.

(Borítókép: A rendőrség elzárta az utat a helyszín közelében, miután egy fegyveres tüzet nyitott a Permi Állami Egyetemen 2021. szeptember 20-án. Fotó: Stringer / Reuters)

Rovatok