Index Vakbarát Hírportál

Hamis tanúzás miatt hallgatták ki Sebastian Kurzot

2021. szeptember 22., szerda 21:05 | aznap frissítve

Kihallgatták Sebastian Kurz osztrák kancellárt, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt − írja a távirati iroda a helyi sajtóra hivatkozva.

A bíró általi kihallgatás szeptember 3-án volt.

Hogy mindez miért csak most került nyilvánosságra, annak oka lapértesülések szerint az igazságszolgáltatással kötött titoktartási kötelezettség volt. A kihallgatás több órán át tartott. A kancellár szóvivőjén keresztül a következőket közölte:

Örülök, hogy több hónap után végre bíró előtt fejthettem ki az álláspontomat abban a peres ügyben, amely az ellenzéki Liberális Fórum (NEOS) feljelentése nyomán indult ellenem állítólagos hamis tanúzás miatt. Részletesen kifejtettem a véleményem, és megcáfoltam az alaptalan vádakat.

A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbált fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.

A NEOS által benyújtott feljelentés szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. Véleményük szerint az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a „csevegési naplók”, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Egyes üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltások azt a benyomást keltik, hogy az Osztrák Néppártban (ÖVP) már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően. A Kurz által benyújtott öt oldalas írásbeli állásfoglalásban a kancellár azt hangsúlyozza, hogy

a vizsgálóbizottság előtt elhangzott kijelentései „megfeleltek legjobb tudásának, illetve emlékezetének, és még véletlenül sem állt szándékában hamisan tanúskodni”.

Az Ibiza-vizsgálóbizottság egyébként egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

Rovatok