Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrincet hajkurászta Olaszországban a fotós, amikor feltörték a mobilját a Pegasussal

2021. szeptember 22., szerda 11:08

Kedden derült ki, hogy annak a fotóriporternek a telefonját is feltörték a Pegasus nevű kémszoftverrel, aki Szijjártó Péter tavalyi jachtozását leleplezte. A Guardian nemrég azt írta, hogy Németh Dániel épp Mészáros Lőrinccel foglalkozott akkor, amikor feltörték a telefonját. Az esetre Mészáros szóvivője is reagált.

A brit lap azt írta, hogy a Citizen Lab szakértői elemzése szerint a telefon feltörése idén júliusban történt, nem sokkal azután, hogy Németh Dániel Dél-Olaszországban megpróbált Mészáros Lőrinc nyomára bukkanni.

A brit portál Mészáros Lőrincet is megkereste az ügyben, az üzletember szóvivőjét sikerült is elérniük. 

Mészáros úr nem foglalkozik Németh Dániellel, sem bármilyen más paparazzitevékenységgel

– válaszolta a szóvivő. 

A Guardian a magyar kormányt és a kémszoftver fejlesztőjét, az NSO-t is megkereste az esettel kapcsolatban. A magyar kormányt nem válaszolt, az NSO pedig nem kívánta kommentálni az esetet – írták.  Nyilatkozott viszont a portálnak Likhita Banerji, az Amnesty International technológia részlegének vezetője.

A Pegasus-behatolás Németh Dániel telefonján újabb dühítő példája annak, hogy az NSO szoftverét hogyan használják fel az újságírók elhallgattatására

– mondta. John Scott-Railton, a Citizen Lab főmunkatársa mindeközben úgy fogalmazott: az eset azt bizonyítja, hogy a magyar kormány olyan embereket próbált meg lekövetni, akik „politikai szempontból kényelmetlennek bizonyulhattak”. 

Megint egy újságírót vettek célba. Nincs mentség erre, és nincs okunk azt hinni, hogy Magyarország legitim célokra használja a szoftvert. Egyértelmű, hogy mi folyik itt valójában

– fogalmazott.

A cikkben azt is leírták, hogy Németh Dániel legutóbbi, Nápolyba vezető útja alatt az iPhone-ját már nem vitte magával, hanem csak egy régebbi készüléket vitt, amelynek a SIM-kártyáját ismét aktiválni kellett, mivel sokáig nem használta. Azután egy nappal, hogy az aktiválás megtörtént, azt a telefont is megpróbálták lehallgatni – derült ki a szakértői elemzésből.

Rovatok