Index Vakbarát Hírportál

Mit csinál Angela Merkel, ha nyugdíjba megy?

2021. szeptember 27., hétfő 14:24

Bár a választásoknak vége, mégsem lazíthat a kancellár, legalábbis addig nem, amíg véget nem érnek a koalíciós tárgyalások és fel nem áll az új német kormány. Utána kezdődhetnek a nyugdíjas évek.

Bár Angela Merkel szeret krumplilevest főzni és német szilvás lepényt sütni, ám annak ellenére, hogy véget értek a választások, az őszi időszakban biztosan nem lesz ilyesmire ideje, és legfeljebb a hétvégéken mehet ki víkendházukba, amely Hohenwaldéban található. Már csak azért sem lassíthat, mert a koalíciós tárgyalások akár karácsonyig is elhúzódhatnak, és amíg fel nem áll az új kormány, ügyvezetőként hivatalban kell maradnia.

Kezdetben olvasni és aludni fog

Idén júliusban, amikor búcsúlátogatáson járt az Egyesült Államokban, feltették neki a kérdést, mit csinál majd, ha nyugdíjba megy. Meglepő módon ezúttal nem tért ki a válasz elől. „Elmegyek pihenni, és semmilyen meghívásnak nem teszek eleget egy darabig” – mondta, majd hozzátette:

Ezeknek a feladatoknak már másnak kell megfelelnie, nem nekem, és ez örömmel tölt el engem.

A pihenés alatt gondolja majd át, mi is érdekelné igazán, mivel az elmúlt tizenhat év rohanásában erre nem igazán volt lehetősége. „Aztán kicsit olvasnék, de biztosan lecsukódnak majd a pilláim, mert nagyon elfáradtam. Ha kialudtam magam, meglátjuk, hol tűnök majd fel” – tette hozzá sejtelmesen a kancellár, amikor tiszteletbeli doktori címet kapott a neves Johns Hopkins Egyetemtől.

Biztos nyugdíjra számíthat

Merkel július 17-én töltötte be a 67-et, de pénzügyi gondjai élete végéig biztosan nem lesznek. Kancellárként havonta 25 ezer euró jár neki, de ehhez jön még tízezer euró, amit azért kap, mert egyben parlamenti képviselő is már több mint harminc éve. Amikor leteszi az esküt az új kancellár, és Merkel végleg leköszön, három hónapig még a teljes kancellári fizetés jár neki, majd pedig egy átmeneti időszakra – amely legfeljebb 21 hónap lehet – a járandósága fele.

Nyugdíja a kancellárként, miniszterként és képviselőként végzett munka utáni juttatásból tevődik össze. Nem is lennének a németek németek, ha nem szabályoznák egészen precízen a volt kancellárok hivatali ideje után járó támogatásokat. Egy 1953-as törvény vezeti le pontosan, miként kell kiszámolni az exkancellár nyugdíját. Négy év hivatalban töltött idő után akkori fizetésének 27 százaléka jár, ám minden egyes, kancellárként töltött további év plusz 3,2 százalékos növekményt jelent, ami maximum az utolsó fizetés 71,75 százaléka lehet.

Nos, ezek alapján 

Angela Merkel körülbelül 15 ezer eurós nyugdíjra számíthat,

emellett élete végéig jár neki személyi védelem, szolgálati kocsi sofőrrel és egy dolgozószoba a Bundestag épületében. A hivatalban két tanácsadót és személyi titkárt is alkalmazhat – írja összefoglalójában a Deutsche Welle.

Egykori kancellárok az üzleti világban tűntek fel

Bevett szokás, hogy a távozó kancellárok egy idő után a német üzleti élet szereplőiként térnek vissza. Ugyanakkor a távozó magas rangú kormányzati tisztviselőket – így a kancellárokat is – titoktartási kötelezettség köti. De ha nem is beszélhetnek nyíltan, a hivatali idejük alatt felhalmozott iszonyatosan nagy kapcsolati tőkéjüket – tanácsadóként – az üzleti világban könnyedén pénzre válthatják.

Amikor 1982-ben a népszerű Helmut Schmidt távozott a kancellári székből, a Die Zeit című német politikai hetilap társkiadója lett. Emellett gyakran meghívták, hogy tartson előadásokat. Később egy 2012-ben adott interjúban maga mesélte el, hogy idővel felállított magának egy szabályt, amely szerint tizenötezer dollárnál kevesebbért nem vállal el semmilyen beszédet. Helmut Kohl és Gerhard Schröder kancellárok még ügyesebben lavíroztak hivatali idejük után a német üzleti életben.

Kohl például politikai és stratégiai tanácsadócéget alapított, de emellett szép pénzt keresett lobbistaként is. Schröder gyors megjelenése az üzleti életben nagy vihart kavart. Alig néhány hónappal azután, hogy elhagyta a kancellári hivatalt, máris az Északi Áramlat nevű projektet irányító cégnél vállalt feladatot. A bökkenő csak az volt, hogy az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló gázcsőrendszert építő vállalkozás az orosz gázipari óriás, a Gazprom egyik leányvállalata. Schröder már hivatali ideje alatt is támogatta az Északi Áramlat megépítését, így későbbi lépése komoly felháborodást váltott ki.

Ezért aztán született egy törvény, amely előírja, hogy magas rangú német köztisztviselőknek be kell jelenteniük a kancellárián, ha távozásuk után a magánszektorból kapnak ajánlatot, és el akarják fogadni. Kérésük az etikai bizottság elé kerül, amely azt vizsgálja, hogy a munka nem ütközik-e a közérdekkel. Ha bármilyen gyanú felmerül, akár 18 hónap türelmi időre is kötelezhetik a volt köztisztviselőt, amíg elfogadhatja a neki felkínált állást.

Merkel egyelőre Berlinben marad

Nem tudni, hogy Angela Merkel távozása után új feladat elé néz-e, vagy valamilyen tiszteletbeli megbízatást fogad el. Sokan kapacitálták, hogy vállaljon komoly szerepet majd az Európai Unió vezetésében, mert bár régi patronáltja, az egykori német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen került a bizottság élére, eddigi ténykedése alapján karizmatikusnak egyáltalán nem nevezhető. Viszont Merkel évtizedes politikai rutinjával, tapasztalatával és kapcsolati rendszerével fajsúlyos vezetője lehetne az egyre kopottabb uniós csúcsszervnek.

Merkel férje, Joachim Sauer, aki a kvantumkémia professzora, egyelőre nem hagyja ott munkahelyét, a berlini Humboldt Egyetemet. A 72 éves tudós nemrégiben hosszabbította meg szerződését az egyetem kutatóintézetével, jövő év végéig minden bizonnyal kiemelt kutatóként fog ott dolgozni.

(Borítókép: Angela Merkel 2019. április 19-én. Fotó: Leon Neal / Getty Images)

Rovatok