Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hétfőn bocsátotta vitára a bukaresti szaktárca azt a törvénytervezetet, mely szerint kötelezővé tennék az uniós digitális Covid-igazolványt az egészségügyi dolgozók számára Romániában – adta hírül az MTI. 

    Az oltatlan, vagy a fertőzésből még nem meggyógyult orvosoknak és nővéreknek saját költségükön kell majd tesztelniük magukat ahhoz, hogy dolgozhassanak. Ha ez nem történik meg, munkaszerződésüket 30 napra felfüggesztik, ha pedig továbbra sem tesznek eleget a követelményeknek, fel is bontják azt. 

    Az első vonalban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, mindenkinek, aki a koronavírus ellen küzd, hálával tartozunk. Őket és a betegeket is meg akarjuk védeni attól, hogy a kórházban kapják el a vírust, ezt a célt szolgálja a javaslat. Az oltás ingyenes és mindenki számára biztosított, de ha valaki nem akar oltakozni, a tesztelést és annak költségét is vállalnia kell

    – árulta Cseke Attila RMDSZ-s politikus, megbízott egészségügyi miniszter. 

  • Vallóniában, Belgium déli, francia nyelvű országrészében ötszörösére nőtt a koronavírus elleni oltásra jelentkezők száma, miután a regionális parlament az oltási igazolvánnyal rendelkezők szórakozási lehetőségeinek kiszélesítését jelentette be − írja a távirati iroda a helyi sajtó értesüléseire hivatkozva.

    A vallon parlament döntése értelmében a teljes védettséggel vagy a friss koronavírus-teszttel rendelkezők, valamint azok, akik már igazoltan átestek a vírus okozta fertőzésen, korlátlanul látogathatják a bárokat, éjszakai klubokat. Emellett beltéri rendezvényeken vehetnek részt és idősotthonokba látogathatnak az orrot és a szájat eltakaró maszk használata nélkül is.

    Alig néhány órával a bejelentés után több mint négyezren jelentkeztek oltásra, szemben az előző napok átlagos nyolcszáz jelentkezőjével. Néhány nagyvárosban az oltásra jelentkezők száma megközelítette az ötezret.

    A járvány megjelenése óta 1 millió 233 ezer 723-an fertőződtek meg és 25 554-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben Belgiumban.

  • A Szabadkai Egészségkórház igazgatója, Ivanka Beoković úgy látja: nem kielégítő az oltási készség Szabadkán és környékén, mivel előbbiben a város lakosságának alig 45 százaléka vette fel a koronavírus elleni védőoltás első dózisát – számolt be a Pannon RTV

    Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a legnagyobb érdeklődés továbbra is a harmadik oltás iránt van, a kiskorúak körében viszont meglehetősen alacsony az oltakozási hajlandóság. 

  • Zöld utat kapott az Európai Bizottságtól (EB) hétfőn a román helyreállítási terv, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó európai uniós pénzügyi csomagból Romániának jutó 29,2 milliárd euró felhasználási módját részletezi.

    A jóváhagyott tervet Ursula von der Leyen, az EB elnöke ünnepélyes keretek között adta át hétfőn Bukarestben Klaus Iohannis román államfőnek és Florin Cîțu miniszterelnöknek.

    A bukaresti sürgősségi egyetemi kórházban tartott közös sajtóértekezletükön az EB elnöke rámutatott: a román helyreállítási terv az új nemzedéket szolgálja, 41 százaléka a zöldenergia meghonosítását támogatja − írja az MTI.

  • Egy Covid–19 elleni, Betuvax elnevezésű új vakcina tesztelése kezdődik meg októberben Oroszországban; ennek első és második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be – közölte az orosz egészségügyi minisztérium nyomán az MTI.

    A tárca által hétfőn jóváhagyott tesztelést a szentpétervári Anatolij Szmorogyincev Influenzakutató Tudományos Intézet és az Ökobiztonság Gyógyászati Központ, valamint a permi Professzionális Gyógyászati Központ laboratóriumbázisán fogják végrehajtani, 170, 18–60 éves önkéntes bevonásával.

    Az első szakaszban az oltóanyag biztonságosságát, a másodikban az adagolását fogják vizsgálni.

    Az orosz Humán Őssejtintézet (ISZKCS) által kifejlesztett Betuvax egy rekombináns alegységvakcina, amely nem tartalmazza a vírus élő komponenseit, csak a SARS-CoV-2 gömb alakú részecskéire hasonlító összetevőket, amelyek felszínén a vírusfehérje található. Az ilyen oltóanyag beadása után a szervezet immunitást fejleszt ki ezzel a fehérjével szemben, és ezt követően készen áll majd a SARS-CoV-2 elleni küzdelemre. A fejlesztők feltételezése szerint ezt az oltóanyagot a veszélyeztetett emberek oltására, valamint újraoltásra is lehet majd használni.

    Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács hétfői ülésén utasításba adta, hogy a koronavírus-járvány idején levont tanulságokat felhasználva dolgozzanak ki cselekvési algoritmust a hasonló helyzetek megismétlődésének esetére.

    Oroszországban egyébként a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 22 236-tal 7 443 149-re emelkedett. A napi növekmény 0,3 százalék, az új esetek 8,8 százaléka volt tünetmentes. Az országban 620 353 aktív esetet tartanak számon. A halottak száma 779-cel – ez a szám szeptember 20. óta először csökkent nyolcszáz alá – 204 679-re, a felépülteké pedig 13 513-mal 6 618 117-re nőtt.

  • Joe Biden és felesége, Jill Biden a lehető leghamarabb fel fogja venni a koronavírus elleni harmadik oltást − jelentette be a Fehér Ház.

    Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) néhány napja jelentette be, hogy a 65 évnél idősebbek és a magas kockázati csoportba tartozó felnőttek számára elérhetővé válik a harmadik oltás.

    A harmadik oltást a Pfizer vakcinájával végzik − írja a Guardian.

  • Nem lehet pusztán azzal meggyőzni az embereket a koronavírus elleni vakcina beadatásáról, hogy csak a társadalmi felelősségvállalás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozzák – erre a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szakértői figyelmeztettek, írja az Új Szó

    Egy felmérésből kiderült az is, hogy az első és a szolidaritásra építő módszer sikeres lehetne a szlovák társadalmon belül, viszont az érzelmek gyakran felülírják a döntést. 

    A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a vakcinától és a mellékhatásoktól való félelem felülmúlja a betegségtől való félelmet és az önzetlen hajlamokat is. Annak ellenére hogy a felmérési mintánkban az emberek magas fokú önzetlenséget és valódi érdeklődést mutattak más emberek egészsége iránt, az oltáshoz való hozzáállásukat mégis jobban befolyásolták a mellékhatásokkal kapcsolatos érzelmi reakciók, valamint annak a képességnek a hiánya, hogy meg tudják ítélni az oltóanyagok biztonságosságát és hatékonyságát

    – magyarázta a SAV munkatársa, Magdalena Adamus. 

  • Összesen 5655 új koronavírusos megbetegedést jelentettek az elmúlt napon Romániában, meghalt 109 beteg. A Új Magyar Szó szerint a fertőzöttek csaknem felét (2559) a fővárosban, Bukarestben jegyezték fel.

    Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta már 1 199 761-en betegedtek meg, közülük 1 098 795-en gyógyultak fel. Koronavírus miatt jelenleg 11 032 embert ápolnak az egészségügyi intézetekben, intenzíven 1218 beteg van.

    A kórházban ápoltak közül 290-en kiskorúak, és 18-an annyira súlyosan megbetegedtek, hogy intenzív osztályon kezelik őket.

  • Egyre több azoknak a száma Ausztráliában, akik otthon halnak meg koronavírusos megbetegedés miatt úgy, hogy korábban nem végeztek egy tesztet sem a betegség igazolására.

    A Guardian szerint a súlyos tünetek jelentkezése ellenére sem fordulnak orvoshoz, és csak a halál beállta után derül ki, hogy fertőzöttek voltak.

    A szakemberek szerint az ilyen halálesetek elkerülhetők lennének, ha a tünetek észlelése után azonnal orvoshoz fordulnának.

  • Egy háziorvos és segédje bukott le Ukrajnában, akik ötezer hrivnyáért (körülbelül 57 ezer forint) segítették védettségi igazolványhoz azokat, akik nem akarták beoltatni magukat.

    A Cserkaszi megyében élő 32 éves orvos és 48 éves segítője egy közösségi oldalon gyűjtötte a jelentkezőket. Az orvos beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra − írja a Kárpáti Igaz Szó.

    A rendőrök még folytatják a nyomozást, és azt is vizsgálják, hányan éltek a lehetőséggel. A két egészségügyi dolgozó akár hat évre is rács mögé kerülhet.

  • A szerbiai egyetemeken a napokban kezdődik meg a tanév, a kedvezőtlen járványmutatók, illetve az ajánlások miatt viszont a hallgatóknak kizárólag a gyakorlati oktatáson kell személyesen megjelenniük, az előadásokat otthonról, az interneten keresztül követhetik – közölte a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 5389-cel 912 482-re, Koszovóban 77-tel 159 870-re, Észak-Macedóniában 336-tal 189 907-re, Montenegróban 363-mal 129 648-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 451-gyel 231 032-re növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 43-mal 8051-re, Koszovóban öttel 2936-ra, Észak-Macedóniában 17-tel 6583-ra, Montenegróban hárommal 1895-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 24-gyel 10 370-re növekedett.

  • Jelenleg az ukránok alig több mint tíz százaléka kapta meg mindkét oltást, miközben a napi esetszámok a tízezerhez közelednek – tájékoztat a KárpátHír.

    A szombaton (szeptember 25-én) több mint 64 ezer oltást adtak be Ukrajnában,  vasárnapi pedig már 6,7 millió beoltottról számoltak be, azonban ez még mindig nagyon kevés a 44,39 millió lakosú országban. 

    Eddig mindössze a lakosság 12 százaléka kapta meg mindkét oltást.

    Ráadásul az új fertőzöttek közül több mint kétezren kórházi ápolásra szorulnak. Az egészségügyi minisztérium adataiból kiderül, hogy 2 387 750-re nőtt a koronavírus-járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma, az elhunytak száma már 55 557. Az új fertőzöttek közül 715 gyerek, 157 pedig egészségügyi dolgozó.

    A legtöbb új esetet Harkiv (929), Dnyipropetovszk (751), Lemberg (677), Zaporizsja (556) és Doneck (503) megyéből jelentették.

  • Romániában bekövetkezett az egészségügyi rendszer olyan fokú túlterheltsége, hogy a kórházak rögtönzött megoldásokkal próbálkoznak úrrá lenni a káoszon. Az már biztosan tudható, hogy két áldozata van a kialakult állapotoknak – számol be róla a Főtér. 

    Rendkívül rossz állapotokhoz vezetett az alacsony átoltottság és a delta-variáns mindennél erősebb fertőzöttsége, hiszen több az ellátandó beteg, mint a kórházi ágy, illetve az azokat ellátó személyzet és eszköz. Craiovában 25 fertőzött vár arra, hogy ellátáshoz jusson, míg a bukaresti Pantelimon kórházban ötvenen, közülük 45-en a kórház udvarán felállított sátorban várnak a sorukra. Huszonegy beteg nehezen kap levegőt, de nincs több szabad oxigénforrás. Craiován vasárnap este a kórházigazgató úgy döntött, hogy megnyitja a régi sürgősségi osztályt, ami még nem készült el, hogy helyet találjon a betegeknek, 

    két várólistás fertőzött azonban így is meghalt, míg üresedésre várt. 

    A iași kórházban is hasonló állapotok uralkodtak a hétvégén, ahol jelenleg egyetlen szabad ágy van az intenzíven, miközben a 13 millió eurós lețcani moduláris kórház továbbra is zárva van.

  • Kuba első alkalommal küldött saját fejlesztésű vakcinaszállítmányt Venezuelának, igaz, azt nem tudni, hány adagról van szó – írja az MTI.

    A 28 milliós Venezuelában a pandémia kezdete óta 362 ezer ember kapta el a koronavírust, és 4395-en haltak meg benne.

    Kuba a latin-amerikai országok közül elsőként fejlesztette ki a saját oltóanyagát, amelyből kétféle is van, az Abdala és a Soberana 02, amelyek 92,3 és 91,2 százalékos hatékonysággal rendelkeznek a tesztek alapján. Most azon dolgoznak a gyártók, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO elfogadja nemzetközi szinten is a két vakcinát.

    Miguel Díaz-Canel kubai államfő kritizálta az oltóanyag egyenlőtlen elosztását, mondván, hogy a szegényebb országokban sokan még mindig az első oltásukra várnak, és a vakcinák több mint nyolcvan százalékát a közepes és a magas jövedelmű országokban adták be, ami a világ lakosságának nagyjából felét teszi ki.

  • Vasárnap (szeptember 26.) a szokásosnál jóval kevesebb, csupán 1518 PCR-tesztet végeztek Szlovákiában, ezekből 121 lett pozitív – adta hírül az Új Szó

    A Magyarországgal szomszédos országban is folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma, akik többségénél a koronavírus-fertőzés delta-variánsát mutatják ki. A hét utolsó napján 1518 PCR-tesztet végeztek, ebből 121 lett pozitív, egy nappal előtte ez a mutató 6584 teszt volt, amiből 689 esetben mutatták ki a betegséget.

    Az elmúlt 24 órában bizakodásra okot adó mutatók is voltak Szlovákiában, hiszen az elhunytak száma nem növekedett, maradt 12 596, és eggyel csökkent, így már csak ötszáz a kórházakban ápolt fertőzöttek száma. Szeptember 26-án 381 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, ezzel a beoltottak száma 2 439 418.

  • A második világháború óta nem volt olyan alacsony a várható élettartam Nyugaton, mint a pandémia alatt, ezzel pedig kukába került minden előrelépés, amit az utóbbi években elértek ezen a téren. 

    A listát az Egyesült Államok vezeti, ahol 2,2 évvel rövidült meg a férfiak élete, a második helyen pedig Litvánia áll, ahol 1,7 évvel rövidült a várható élettartam. 

    Az Oxfordi Egyetemen végzett kutatás szerint rosszabb a helyzet, mint a rendszerváltás idején Közép- és Kelet-Európában. A tanulmány egyik szerzője rámutat:

    utoljára a második világháborúban mértek ilyen rossz átlagot Nyugat-Európában. 

    A demográfiai kutatás 29 országot vizsgált, 27-ben tapasztaltak romlást a várható élettartamban. 

    (Reuters/Guardian)

  • A negyedik hullám elején várhatóan döntés születik a védettségi igazolványok bevezetéséről Szerbiában, már csak a végső döntésre várnak – tudta meg a Pannon RTV Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár nyilatkozatából.

    A szakember kifejtette, hogy várhatóan ezen a héten összeül a válságstáb, és beszélnek a védettségi igazolványokról is, részletezik, hogy milyen létesítményekben lesz szükség erre a dokumentumra, mert ezt még nem tudni pontosan. A szakemberek azonban többször szóba hozzák az éjszakai klubokat, a kávézókat és az éttermeket, ahova kellhet az igazolás.

    A Magyarországgal szomszédos országban eddig 3 035 000 adag vakcinát használtak fel, a harmadik dózisból pedig 502 ezret.

    Az oltottak számának növelésén kell dolgoznunk

    – hangsúlyozta Mirsad Đerlek a szerbiai közmédia reggeli híradójában. 

  • Szeptember elején horgászni ment Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki ezután nem sokkal karanténba vonult, mivel az elnöki hivatal több munkatársa is elkapta a koronavírust.

    Vasárnap a Kreml számolt be az elnöki horgászásról.

    Ezeket sokan tévesen úgy értelmeztek először, hogy az orosz elnök elhagyhatta a karantént, de utólag kiderült, hogy a fotók még korábban, szeptember elején keletkeztek.

    Vagyis úgy tudni, hogy Oroszország legszexibb férfija egyelőre még izolálva marad. 

  • Több mint hatezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Romániában, egy lépésre van attól az egészségügyi rendszer, hogy összeomoljon – adta hírül a Főtér.

    A vártnál előbb, már szeptember végén akkora teher nehezedik az egészségügyre a Magyarországgal szomszédos országban, hogy

    ALIG TÍZ ÁGY MARADT AZ INTENZÍV TERÁPIÁS KEZELÉSRE SZORULÓ KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTEK SZÁMÁRA.

    A román kormány közölte, hogy míg szombaton a kórházakban 9852 fertőzöttet ápoltak, ebből 1195 páciens állapota súlyos volt, vasárnap már 10 313 beutalt személyt regisztráltak, közülük 1220-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre. 

    A kórházban kezeltek mellett 49 407-en otthon lábadoznak, 9185-en pedig intézményes karanténban, a halottak száma 111-gyel nőtt egy nap alatt.

    Bukaresten kívül már nyolc megye – Beszterce-Naszód, Temes, Szatmár, Máramaros, Kolozs, Teleorman, Ilfov és Dolj – vörös zónás a fertőzöttségi ráta növekedése miatt. A legrosszabb a helyzet a Bukarest környéki Ilfovban, ahol ezer lakosra már 5,38 fertőzöttel kalkulálnak, de Temes megye is már 4,87-nél tart.

  • A világon 231 820 802 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 748 055 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.

    Egy nappal korábban 231 525 879 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 742 894 volt, a fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

    • A betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 42 931 354 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 688 032.
    • Indiában 33 652 745 fertőzöttet és 446 918 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 21 351 972 fertőzöttről és 594 443 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 7 700 358 a fertőzöttek száma, és 136 529-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 7 313 112-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 200 245-re emelkedett.
    • Franciaországban 7 085 607 fertőzöttet és 117 182 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 7 039 470 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 63 166.
    • Iránban 5 533 520 a fertőzöttek és 119 360 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 946 601 fertőzöttet és 86 229 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 660 314 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130 697.
    • Németországban 4 204 300 a fertőzöttek száma, 93 409 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 903 234 fertőzöttet és 75 572 halálesetet tartanak nyilván.
  • Kenneth Copeland dollármilliomos – aki A Hit Szava nevű mozgalom egyik alapítója és hittérítője – nemrég ahhoz kért támogatást a nézőitől, hogy egy magánrepülőgépet vehessen, és ezáltal mentesüljön az oltáshoz kötődő utazási korlátozások alól.

    Eljött az idő, hogy a szolgálatok – különösen az utazó szolgálatok– másfajta utazási lehetőséggel is rendelkezzenek, mint a légi járatok. Az a helyzet, hogy ők nem engednek repülni, ha nem vagy beoltva

    – mondta a hittérítő a VICTORYthon című műsorában. Copeland szolgálatok alatt vélhetően a Kenneth Copeland Ministries nevű saját, hittérítéssel foglalkozó szervezetére utalt. 

    Arról, hogy mi a baja az oltással, Copeland azt mondta, hogy szerinte az oltás kötelezővé tétele

    AZ ÖRDÖG JEGYÉT

    hordozza magán.

    Copeland egyébként már a koronavírus-járvány előtt is azt mondta, hogy szüksége lenne egy magánrepülőre ahhoz, hogy elkerülje a „démonokat” a repülőjáratokon. Úgy tudni, hogy Copelandnek egyébként már most is van néhány magánrepülőgépe és egy saját reptere is.

    Felesége, Gloria Copeland egyébként már 2018-ban kikelt az influenza elleni vakcinákkal szemben, és azt javasolta a híveknek, hogy ne oltassák be magukat. 

    Oltassátok be magokat Isten szavával!

    – javasolta helyette, majd azt is mondta, hogy szerinte a betegséget meg lehet előzni azzal, ha valaki sokszor mondogatja azt, hogy „sosem leszek influenzás”.

  • Az ukrán Nemzeti Népegészségügyi Szolgálat 6,1 millió hrivnyát (nagyjából 66 millió forintot) utalt át a kárpátaljai Covid-kórházaknak – olvasható a KárpátHír oldalán. 

    A koronavírusos betegek ellátásáért kiutalt összeget augusztus hónapért kapták meg az egészségügyi szektorban dolgozók. Az ukrán állam úgy kalkulál, hogy egy covidos beteg kórházi ellátása átlagosan 27 ezer hrivnyából (körülbelül 300 ezer forint) megoldható.

    Ebből az összegből kell kigazdálkodni a páciens Covid-diagnosztizálását, biztosítania a vérminta elemzését és a megfelelő kezelést.

    Mindezek mellett, ha szükséges, a kórháznak ingyen köteles számára oxigént, intenzív terápiát, mesterséges lélegeztetést biztosítani. Nem kell fizetnie a betegnek a Covid-gyógyszerekért és a fájdalomcsillapításért sem, ebbe beletartozik a 24 órás orvosi és nővéri felügyelet is.

Rovatok