Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Európa rendkívül nagy bajban lesz

2021. szeptember 28., kedd 17:11

Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez, így meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Strasbourgban.

Az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett vallásközi konferencián, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén a külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország élen jár a klasszikus európai értékek védelme terén.

Kiemelte, hogy a kontinensen a „nemzetközi liberális mainstream nagyon komoly támadásokat indított” a családok, a vallásszabadság és a nemzeti kisebbségek védelmével szemben, s mára „gyakorlatilag véleménydiktatúra, véleményhegemónia alakult ki”.

Ha valaki ma fel mer szólalni az egész európai létet meghatározó értékek mellett, kiközösítik, gyakran bírálat vagy akár nevetség tárgyává teszik, és valamifajta múltba ragadt személynek állítják be – vélekedett. Kijelentette:

Ez ellen fel kell lépni, hiszen Európa legyengült, veszít a népességéből és a világgazdaságban betöltött súlyából, és a klasszikus értékekhez való visszatérés nem is fog tud újra megerősödni. Ha ez nem sikerül, akkor Európa rendkívül nagy bajban lesz, el fog veszíteni mindent, ami az európai identitáshoz, örökséghez köt minket.

A Miniszteri Bizottság a 47 tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország tölti be.

Rovatok