Index Vakbarát Hírportál

A vécéből másznak elő a patkányok, nagyon elszaporodtak a briteknél

2021. szeptember 29., szerda 17:46

Robbanásszerűen megugrott a patkánypopuláció a briteknél 2020-ban, az állatok egyre gyakrabban jelennek meg a háztartásokban – számolt be a The Guardian.

A brit portál egy rövid összefoglalót közölt a „vécépatkányokról”, amelyekről mostanában napról napra érkeznek elrettentő a briteknél. Ebben leírták, hogy a patkányok – ahogy azt a közhiedelem tartja – valóban képesek felmászni a vécébe a csatornákon keresztül. 

A rágcsálók 2020 elején, az első lezárások idején kezdtek el új területeket keresni. Akkor ugyanis nagyon sok, elsősorban üzleteket magába foglaló városrész üresen marad, ebből következően pedig kevesebb ételhulladék keletkezett ott és így a patkányoknak nem volt mit enniük.

Ezért elkezdték az elhagyatott irodákba behatolni étel után Kutatva. 

Aztán amikor az irodaházakban nem sikerült élelmet találniuk, újabb élelemforrás után kezdtek nézni és így jelentek meg a háztartásokban, ahova leggyakrabban a vécén keresztül jutnak be. Sajnos a csatornában lévő víz sem jelent akadályt nekik, 

ugyanis a lélegzetüket akár három percig is vissza tudják tartani. 

Így aztán nagy riadalmat okoznak, amikor megjelennek a vécében. „Egy alkalommal Norwich-ból hívott egy ügyfél, aki  annyira megrémült, hogy alig tudott beszélni. Épp a fürdőszobában volt, amikor hirtelen egy csobbanást hallott a vécéből. Mikor belenézett, meglátta a patkány. És ez egyre gyakrabban történik meg” – számolt be egy patkányirtással foglalkozó szakértő az egyik esetről.

A brit szakértők szerint a patkányok száma körülbelül 25 százalékkal nőtt 2020-ban, amivel körülbelül 150 millióan lehetnek most már. A rágcsálók ellen egy macska sem jelent védelmet, mivel az óriásira nőtt patkányok állítólag már lassacskán ugyanakkorák, mint a macskák.

Viszont a csatornákba szerelhető patkányfedél segíthet megelőzni azt, hogy felmásszanak a vécében. Ennek hiányában az is segíthet, ha a vécéülőkét lehajtják az emberek a dolguk elvégzése után,  patkánycsapdákat helyeznek el a ház környékén, valamint nem hagynak szabadon élelmet – például a madáretetőkben – a lakhelyüknél éjjelre.

Rovatok