Index Vakbarát Hírportál

Ismét bűnösnek találta a bíróság Nicolas Sarkozyt

2021. szeptember 30., csütörtök 12:26

A vád az volt, hogy 2012-es, sikertelen újraválasztási kampányát törvénytelenül finanszírozta.

Idén ez már a második per, amelyben bűnösnek mondták ki a volt államfőt, aki 2007 és 2012 között állt Franciaország élén. Márciusban korrupció és befolyással üzérkedés miatt ítélték el Sarkozyt, aki fellebbezett a döntés ellen. Egyébként három év börtönt kapott, amiből két év felfüggesztett.

A mostani esetben viszont a bíróság még nem mondta meg, hogy milyen büntetésre számíthat a 66 éves ex-elnök. Az ügyész eredetileg egy év börtönt kért, fél évet ebből felfüggesztve és pénzbüntetésre is számíthat. Börtönbe most rögtön biztosan nem megy, hiszen minden valószínűség szerint ismét fellebbezni fog.

A francia elnökválasztásokat kísérő pénzügyi botrányok miatt még az 1990-es években törvény született arról, hogy mennyi pénzt költhetnek a jelöltek a választási kampányokra. Ennek maximuma 22 és fél millió euró, ám a mostani vizsgálat kiderítette, hogy Sarkozyék ennek majdnem a dupláját, 42,8 millió eurót fordítottak az újraválasztásra.

A vádirat szerint Sarkozy és közvetlen munkatársai jutottak arra az elhatározásra, hogy extravagáns és drága kampányeseményeket kell tartani. Majd pedig egy hozzájuk közelálló PR ügynökség segítségével igyekeztek eltüntetni a túlköltéseket. A vizsgálat azt nem derítette ki, hogy Sarkozy maga részt vett-e a túlköltekezés elsikálásában, ami jelenthet akár számlahamisítást is.

Maga a volt elnök tagadta, hogy bármi bűnös dolgot tett volna. Ugyanakkor nem emlékezett arra, hogy annak idején könyvelői jóval a választások előtt feljegyzésben figyelmeztették, hogy fogja vissza a kampányköltéseket. Sarkozy mellett még vagy egy tucat ember áll a bíróság előtt a kampányfinanszírozási ügyben.

Az egykori államfő 2017-ben visszavonult az aktív politizálástól, de a mai napig jó kapcsolatokat ápol a francia jobboldal prominenseivel, sőt állítólag Macron elnöknek is ad tanácsokat időről időre.

(Borítókép: Ítélethozatal Nicolas Sarkozy volt francia elnök pénzügyi szabályainak megsértése ügyében 2021. szeptember 30-án Párizsban. Fotó: Nathan Laine / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok