Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztettet kaptak a szlovák kamaszok, akik 12 éves lányokat erőszakoltak meg részegen

2021. október 4., hétfő 11:51

A rémisztő eset még 2019-ben történt a szlovákiai Privigyén (Prievidza) – olvasható az Új Szó portálján.

A két fiú egy privigyei lakásba meghívta a két kislányt, ahol a házigazdák alkoholt fogyasztottak, és a lányokat is azzal kínálták. Mindezek után 

az egyik fiú megerőszakolta az egyik lányt, aki próbált védekezni, azonban a kamaszt ez nem érdekelte.

A másik lány ekkor még sikeresen megvédte magát, ám másnap minden folytatódott, és az egyik fiatal mindkét kislányt szexuálisan bántalmazta.

Tudatosítaniuk kellett volna, hogy egy 12 éves gyerekkel lenni bűncselekmény

– mondta Darina Hrabovská pszichiáter.

A bűncselekmény akkor derült ki, amikor az egyik kislány beszámolt róla a családjának. Roman Tarabus kerületi rendőrszóvivő elmondta, hogy az áldozat többek között poszttraumás stressz szindrómában szenved.

A tárgyaláson a két erőszaktevő bűnösnek vallotta magát. A két fiút hároméves börtönbüntetésre ítélték, amit három év próbaidőre felfüggesztettek, illetve megtiltották nekik az alkoholfogyasztást, és emellett szociális képzésen kell részt venniük.

Rovatok