Index Vakbarát Hírportál

Miheil Szaakasvilit nem engedik el, amíg le nem tölti a teljes börtönbüntetését

2021. október 4., hétfő 07:00

Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök le fogja tölteni teljes börtönbüntetését, nem szabadulhat korábban – jelentette ki vasárnap Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnök az MTI tudósítása szerint. 

Az Imedi helyi televíziónak adott interjúban Garibasvili hangsúlyozta:  kormányában nem találni olyan embert, aki szabadon engedné a többi között hivatali visszaélés miatt elítélt Szaakasvilit, akit október elsején vettek őrizetbe, miután nyolc év távollétet követően visszatért hazájába.

„Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy Szaakasvili egészében le fogja tölteni börtönbüntetését. A jelen helyzet szerint hat év börtönre ítélték. A bírósági döntés jogerős. Senki sem fogja szabadon engedni a kormányzatból, még akkor sem, ha valaki ideutazna és kérné vagy követelné szabadon engedését” – hangoztatta Garibasvili.

Kiemelte továbbá, hogy a volt elnök csak büntetése letöltését követően térhet vissza Ukrajnába.

 Most nyomatékosan kéri, hogy engedjék vissza Ukrajnába. Tudatosult benne, hogy börtönben van és nehéz helyzetbe került

– tette hozzá.

A kormányfő egyben köszönetet mondott Szalome Zurabisvili hivatalban lévő georgiai elnöknek, amiért nem adott kegyelmet Szaakasvilinek. Garibasvili azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Szaakasvili és hívei meg akartak gyilkolni néhány ellenzékit befeketítve ezzel a tbiliszi vezetést. Mint mondta, ha az ország titkosszolgálata nem veszi őrizetbe a volt államfőt korábban, akkor vasárnap ellenzéki nagygyűlésen vett volna részt, s ha ott akarták volna elfogni, az zavargásokhoz vezetett volna. „Az egyik verzió szerint fontolóra vették néhány ellenzéki meggyilkolását. Ezt azért tették volna, hogy ezzel teljességgel delegitimizálják vezetésünket” – tette hozzá a kormányfő.

Szaakasvili jelenleg a Tbiliszi melletti Rusztavi városában ül rácsok mögött. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap közölte: a kijevi vezetés minden erőfeszítést megtesz, hogy az ukrán állampolgársággal rendelkező Szaakasvilit szabadon engedjék.

Szaakasvili a szombaton tartott georgiai helyhatósági választások miatt tért vissza hazájába. Megérkezését követően őrizetbe vették. A voksoláson a Georgiai Álom kormánypárt aratott győzelmet a szavazatok 46,65 százalékával, a második helyen a volt georgiai elnök ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalma végzett.

A TASZSZ orosz hírügynökség a választási eredményekkel összefüggésben felidézte a kormány és az ellenzéke között április 19-én született megállapodást, amely Charles Michel, az Európai Tanács elnökének közbenjárásával született az országot érintő belpolitikai válság feloldására. Az egyezség értelmében ugyanis nem kell előrehozott választásokat tartani az országban, amennyiben a Georgiai Álom a helyhatósági voksoláson megszerzi a szavazatok több mint 43 százalékát.

Miheil Szaakasvili kulcsfontosságú szerepet játszott a 2003-as georgiai rózsás forradalomban. 2004-től 2013-ig volt Georgia államfője. Számos fontos reformot hajtott végre, de elnöksége idején, 2008-ban hazája vereséggel végződő villámháborúba keveredett Oroszországgal. Elnöki megbízatásának lejárta után Szaakasvili elhagyta az országot. Hazájában azonnal négy büntetőjogi eljárást indítottak ellene, kettőben pedig már ítélet is született. Három évvel ezelőtt, 2018 januárjában a tbiliszi városi bíróság három év börtönre ítélte Szandro Girgvliani georgiai bankvezető meggyilkolásával összefüggésben, fél évvel később pedig hat év börtönt kapott Valeri Gelasvili képviselő megveretése miatt. Szaakasvili a Kijevi Állami Egyetemen tanult, és Ukrajnába vonult önkéntes száműzetésbe, miután elhagyta a hazáját.

Rovatok