Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden telefonon tárgyalt az új japán miniszterelnökkel

2021. október 5., kedd 08:01

Biztonsági kérdésekről is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio nemrég megválasztott japán miniszterelnök – adta hírül az MTI.

A Fehér Ház közleménye szerint a két politikus kiemelte az országaik közti szövetséget, amely „a béke, a biztonság és a stabilitás egyik sarokköve mind az ázsiai-csendes-óceáni térségben, mind az egész világon”. Biden továbbá arról is biztosította Kisidát, hogy Washington támogatja Tokiót azokban az erőfeszítéseiben, hogy kiszabadítsa a hetvenes és nyolcvanas években Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárokat.

Kisida később újságíróknak azt mondta: Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész védelmet nyújtani Japánnak, és példaként említette a japán fennhatóság alatt álló Szenkaku-szigeteket (kínaiul Tiaojü), amelyeket Kína is magának követel.

Tokió rendszeresen tiltakozik amiatt, hogy a kínai parti őrség a szigetek közelében tartózkodik. Az új japán miniszterelnök hozzátette: Bidennel megegyeztek abban is, hogy együttműködnek a Pekinget és Phenjant érintő ügyekben, továbbá összehangoltan lépnek fel az éghajlatváltozás és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is.

Egy korábbi közleményben Biden már jelezte, várja az együttműködést az új japán miniszterelnökkel, valamint méltatta annak elődjét, Szuga Josihidét is, akinek megköszönte a hivatali ideje során az amerikai-japán szövetség megszilárdításáért tett erőfeszítéseit.

Kisidát hétfőn választotta meg a japán parlament alsóháza az ország új, századik miniszterelnökének.

Rovatok