Index Vakbarát Hírportál

Erős földrengés rázta meg Tokiót

2021. október 7., csütörtök 17:45 | aznap frissítve

Erős földrengés rázta meg helyi idő szerint csütörtökön este Tokiót és a japán főváros térségét – közölte a NHK japán hírtelevízió.

A 6,1-es erősségű földmozgás fészke a japán meteorológiai intézet szerint Csiba és Tokió prefektúrák határán volt mintegy 80 kilométeres mélységben.

Tokióban megremegtek az épületek, az utcákon megszólaltak a vészjelző szirénák. Több gyorsvasútvonalon is ideiglenesen leállították a forgalmat.

Az NHK szerint nem rendeltek el szökőárriadót. Egyelőre nincsenek értesülések sérültekről, illetve károkról sem. A lakosokat figyelmeztették az esetleges utórengések veszélyére.

A NHK közölte azt is, hogy a japán fővárostól keletre található Ibaraki tartományban lévő leállított Tokai-2 atomerőműből nem jelentettek üzemzavart a földmozgás következtében.

Nem sokkal a földrengést követően a japán fővárosban visszatért az élet a rendes kerékvágásba.

Japán több tektonikus lemez találkozásán fekszik, ami miatt különösen gyakoriak a földrengések, a szigetország területén emellett száz aktív vulkán is található.

Az idén emlékeztek meg egyébként Japánban a Fukusimát sújtó 9-es erősségű földrengés tizedik évfordulójáról. A 2011-es rengést követő szökőárban csaknem 20 ezer ember vesztette életét, és a természeti csapás a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját idézte elő az ott található Fukusima Daicsi atomerőműben.

Rovatok