Index Vakbarát Hírportál

Beiktatták Ausztria új kancellárját

2021. október 11., hétfő 15:51

Hétfőn iktatta be hivatalába Alexander Van der Bellen államfő Ausztria új kancellárját, Alexander Schallenberget – adta hírül az MTI. A kancellár mellett az új külügyminiszter is letette a hivatali esküt, az eddig külügyminiszterként dolgozó Schallenberg pozícióját hétfőtől hivatalosan Michael Linhart tölti be, aki eddig Ausztria párizsi nagykövete volt.

Az államfő „csúcsdiplomatának” nevezte Schallenberget, és hozzátette: külügyminiszteri múltja miatt, meggyőződéses európaiként a lehető legjobb előfeltételekkel rendelkezik a kancellári poszt betöltésére. 

Alexander Van der Bellen szerint az állampolgárok bizalmának visszaszerzése is fontos feladat lesz a korábban megkezdett közös munka folytatása mellett. Az államfő hangsúlyozta: a koalíciós partner Zöld Párttal folytatott, új bizalmi alapokra épülő együttműködésnek az ország stabilitását és a kormányzati munka gördülékeny folytatását kell jelentenie. 

Alexander Schallenberget az Osztrák Néppárt (ÖVP) azután javasolta a tisztségre, hogy Sebastian Kurz kancellár szombatonbejelentette lemondását. A politikus azért mondott le tisztségéről, mert a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt napok óta vizsgálódott a kancellár közvetlen környezetében.

Sebastian Kurz azonban   továbbra is ott lesz az osztrák belpolitika formálásánál, ugyanis pártelnöki és frakcióvezetői tisztsége megmarad.

Rovatok