Index Vakbarát Hírportál

Sebastian Kurz politikájának folytatását ígérte az új osztrák kancellár

2021. október 12., kedd 12:44

Elődje, Sebastian Kurz politikájának folytatását ígérte keddi bemutatkozó beszédében a bécsi parlamentben Alexander Schallenberg, az előző nap tisztségébe beiktatott új osztrák kancellár – írja az MTI.

Mint mondta, ez egyaránt vonatkozik a migrációs, a munkaerőpiaci vagy a koronavírus-járvány területén folytatott eddigi politikára. „Keze ki van nyújtva” a koalíciós partner Zöldek felé, hogy az elmúlt napokban keletkezett árkokat betemessék, és a kormány sikeres munkáját folytatni tudják – hangsúlyozta.

Bár az ellenzék felé is a kormány kinyújtott kezéről beszélt, hangos elégedetlenséget váltott ki körükben, amikor „rosszhiszemű akcióként” jellemezte a Gernot Blümel néppárti pénzügyminiszter ellen benyújtott szociáldemokrata bizalmatlansági indítványt. Mint mondta, ezt a kezdeményezést „a legjobb akarattal sem lehet megérteni”.

Alexander Schallenberg ismét fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Kurzcal szorosan együtt akar működni. Mint emlékeztetett, A volt kancellárral, aki pártelnökként és frakcióvezetőként továbbra is az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője marad, együtt nyerték meg a legutóbbi két választást.

Szűk tízperces beszédében az új kancellár az ökoszociális adóreformot nevezte kormányprogramja velejének. Folytatni fogják az oktatás, a kutatás és a digitalizáció korszerűsítésének programját is – mondta. Szavai szerint azon lesz, hogy a munkaerőpiacon mindenki megtalálja a helyét, aki erre igényt tart. Következetesen folytatni fogja az eddigi migrációs és integrációs politikát is. Ez a külpolitikára is vonatkozik, amelyért eddig ő felelt – tette hozzá, utódját, Michael Linhartot „szupertapasztalt külpolitikai profinak” nevezve.

Rovatok