Index Vakbarát Hírportál

Az USR szétverte a román kormánykoalíciót, aztán most mégis összerakná

2021. október 12., kedd 13:39

A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hívta kormányalakítási tárgyalásokra Dacian Cioloș, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, akit előző este bízott meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő – számolt be róla az MTI.

A miniszterelnök-jelölt keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy pártja „következetes álláspontjához” híven a korábbi jobbközép koalíciót próbálja helyreállítani.

Dacian Cioloș kinevezését követően Florin Cîțu ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke első nyilatkozatában azokhoz a „szövetségeseihez” – a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) és a magyarellenes soviniszta Románok Egyesüléséért Szövetségéhez (AUR) – küldte támogatást keresni Cioloșt, akikkel közösen múlt héten megbuktatták a PNL és az RMDSZ Florin Cîțu vezette kormányát a parlamentben.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is úgy vélekedett, azért kaphatta Cioloș a kormányalakítási megbízást, mert az utolsó, a szavazás próbáját kiálló parlamenti többséget az USR alkotta a két ellenzéki párttal, a PSD-vel és az AUR-ral közösen. Kelemen Hunor szerint az a természetes, hogy Cioloș azoknál a pártoknál keressen beiktatásához támogatást, amelyekkel közösen megbuktatta a Cîțu-kormányt.

Az nem úgy működik, hogy ma behúzol valakinek, aztán másnap feleségül kéred

 – mondta az RMDSZ elnöke a B1 hírtelevízióban arra a felvetésre, hogy Cioloș annak a jobbközép koalíciónak a helyreállítását szorgalmazza, amelyet éppen az USR rúgott fel.

Dacian Cioloș kedden kijelentette, nem áll szándékában a PSD-vel és az AUR-ral parlamenti többségről tárgyalni, azok a reformok, amelyekre az USR kormányprogramját akarja építeni, összeegyeztethetetlenek ezen pártok politikájával. Az USR azért vállalkozott arra, hogy kormányt alakít, és megpróbálja helyreállítani a jobbközép kormánytöbbséget, mert az országnak a koronavírus-járvány és az energiaárak válsága közepette sürgősen működőképes kormányra van szüksége, és rá akarnak cáfolni azokra a vádakra, amelyek szerint az USR egy felületes, éretlen párt, amely csak bírálni tud, de elmenekül a felelősség elől – magyarázta Cioloș. 

Mint közölte, az USR nehéz helyzetben vállalja a kormányzás felelősségét, és azt reméli, hogy partnerei is – a Klaus Iohannis államfő által is emlegetett – felelős hozzáállással viszonyulnak a kormányalakításhoz. Cioloș azt állította, hogy szerda este, a Cîțu vezette ügyvivő kormány ülése után fognak egy első, pártelnöki szintű megbeszélést megszervezni a PNL-lel és az RMDSZ-szel. Arra az újságírói kérdésre, nem tart-e attól, hogy Iohannis „áldozati miniszterelnökként” bízta-e meg kormányalakítással, Dacian Cioloș azt mondta, a maga részéről komolyan veszi a felkérést.

Az „áldozati kormányfő” kifejezés arra utal, hogy az államfő rákényszeríthet egy „ellenséges” összetételű parlamentet is az általa javasolt miniszterelnök-jelölt beiktatására, ha a törvényhozók többsége el akarja kerülni a parlament feloszlatását. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha „valódi” jelöltjének második próbálkozásra ad kormányalakítási megbízást. Romániában ugyanis az államfő akkor írhat ki előrehozott választásokat, ha a törvényhozás két egymást követő alkalommal elutasítja az általa megbízott miniszterelnök-jelölt kormányának beiktatását.

Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíciós kormányát vezető Florin Cîțu miniszterelnök az USR ellenkezése dacára és a párt egyik miniszterét leváltva döntött az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. Az USR megvonta a bizalmat Cîțutól, miniszterelnök-cserét követelt a PNL-től, majd miután ezt nem érte el, miniszterei kiléptek a kormányból, és bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Cîțu kormányát.

Rovatok