Index Vakbarát Hírportál

Nagy a baj, már az Európai Unióval egyezkednek a tálibok

2021. október 12., kedd 11:41

A katari fővárosban a színfalak mögött tárgyalnak a tálibok a világ vezető hatalmaival, hogy valahogy segélyhez jussanak.

Egy többnapos katari konferencián jöttek össze titokban a tárgyalófelek. Az Afganisztáni Iszlám Emirátust, ahogyan az országot augusztus óta hivatalosan is nevezik, Amir Khan Muttaki külügyminiszter képviseli. Céljuk egyértelmű: kilépni a nemzetközi porondra, tárgyalni a nagyhatalmak képviselőivel, elismertetni magukat a világgal, és talán ami legfontosabb, azonnali élelmiszersegélyekhez jutni, hogy elkerüljenek egy komolyabb humanitárius katasztrófát, amely az országot fenyegeti.

Egy nappal korábban azonban – ugyanezen a rendezvényen – az ENSZ főtitkára szószegéssel vádolta a tálibokat, azt állítván, hogy ígéretük ellenére még mindig nem mehettek vissza a 6. osztályosnál idősebb lányok tanulni, csak a fiúknak nyíltak meg az iskolák. Ugyanez igaz a gimnáziumokban oktató tanárnőkre, egyelőre nekik is otthon kell maradniuk. António Guterres egyben kérte a világot, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást az afgán gazdaságnak, legalább olyan értékben és mértékben, mint amekkora külföldön tartott afgán forrást fagyasztottak be az augusztusi hatalomátvétel után.

Korábban már felmerült, hogy a nemzetközi közösség készpénzt akar eljuttatni közvetlenül a szegényebb afgánokhoz.

A fejenként legfeljebb kétszáz dollárt bankokon keresztül folyósítanák nekik a tálibok jóváhagyásával, de őket megkerülve. Az ENSZ-főtitkár aggodalmaival kapcsolatban a tálib külügyminiszter azt mondta, az iskolák zöme a koronavírus miatt van zárva, de mivel a helyzet normalizálódik, sorra nyitnak majd az oktatási intézmények.

A vezető uniós diplomatákkal keddre tervezett találkozót már megelőzte néhány egyeztetés. A múlt héten a tálibok dohai politikai képviseleti irodájának vezetője tartott informális megbeszélést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, az Európai Unió, Norvégia, Svédország, Hollandia, Olaszország, Japán és Dél-Korea nagyköveteivel.

Amir Khan Muttaki pedig német diplomatákkal és tisztviselőkkel egyeztetett tegnap. Köztük volt Németország afganisztáni és pakisztáni különleges képviselője, valamint a kabuli német nagykövet. A berlini külügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a tárgyalásokon arról volt szó, miként lehet biztosítani az országban maradt németek és azok afgán segítőinek biztonságos elszállítását, és miként lehet garantálni az országon belül a segélyszervezetek alkalmazottainak testi épségét.

A tálibok készek megóvni a külföldi diplomatákat, és erős diplomáciai kapcsolatokra törekednek Németországgal.

Egyelőre azonban a világ vezető hatalmai nem ismerik el hivatalosan a tálib rendszert, mert azt állítják, hogy nem a szavakon kell lovagolni, hanem meg kell várni, mit fognak a tálibok tenni a vitatott kérdésekben, úgymint a nők továbbtanulásának és munkavállalásának engedélyezése. 

Az uniós szóvivő, Nabila Massrali is megerősítette a tárgyalásokat, de mint mondta, azok nem hivatalos, technikai szintű egyeztetések lesznek, és semmiképpen nem jelentik az átmeneti afgán vezetés elismerését. A felek a humanitárius segélyek eljuttatásáról és a nők jogairól fognak beszélgetni. 

(Borítókép: Amir Khan Muttaqi és Khairullah Khairkhwa, a tálib küldöttség tagjai Dohában 2021. október 12-én. Fotó: Karim Jaafar / AFP)

Rovatok