Index Vakbarát Hírportál

Az egyiptomi elnök nagyon meg van elégedve Orbán Viktorral

2021. október 13., szerda 19:35

Orbán Viktor miniszterelnök jól látja és érti Egyiptom térségének ügyeit, és tudja, miként kell kezelni azokat – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott a magyar kormányfővel.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi – aki 2013-ban a Muhammad Morszi elnök elleni katonai puccsot irányító hadsereg vezetője volt – tiszteletét fejezte ki Egyiptom „folyamatos támogatásáért”. Megköszönte a bizalmat és azt mondta, ennek segítségével Egyiptom le fogja gyűrni a 2011-2013-ban keletkezett nehézségeit.

Az egyiptomi államfő pozitívnak nevezte a kétoldalú tárgyalásokat. Mint közölte, megállapodtak abban, hogy lendületet adnak a mezőgazdasági együttműködésnek, valamint fokozzák a kooperációt a turisztika és az ipar különböző területein. Hasznosítanák a magyarok technológiai szakértelmét, szükségük van az együttműködésre – mondta, hozzátéve, mindig egyetértenek abban, hogy közösen haladnak előre.

Beszéltek az illegális bevándorlásról is, Egyiptom erőfeszítéseiről, hogy meggátolja az illegális bevándorlókat szállító hajók kifutását a tengerre. Ahhoz, hogy megakadályozzák az Európába irányuló illegális bevándorlást, mindenképpen vissza kell adni a bevándorlókat kibocsátó országok stabilitását – közölte. Szerinte ennek erkölcsi dimenziója is van, nem szeretné, hogy emberek fulladjanak a tengerbe.

A volt puccsista Abdel-Fattáh esz-Szíszi „nagyszerű vezetőnek” nevezte Orbán Viktort, akit meghívott Egyiptomba, hogy vendég legyen „az új főváros felavatásán”.

Rovatok