Index Vakbarát Hírportál

Sebastian Kurz: Nem vagyok árnyékkancellár

2021. október 14., csütörtök 15:45

Érzelmi hullámvasútnak nevezte az elmúlt időszakot Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki megérti támogatói csalódottságát.

Facebook-videóban fordult követőihez csütörtök reggel Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki múlt hétvégén mondott le tisztségéről korrupciós vádak miatt.

A néppárti politikus érzelmi hullámvasútról beszélt, valamint arról, hogy látja támogatói csalódottságát és dühét.

Őszintén szólva én is pont így éreztem magam

– fogalmazott Kurz. Hozzátette, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökeként és frakcióvezetőjeként megtesz minden tőle telhetőt az ÖVP és a Zöldek koalíciós kormányának támogatása érdekében. A kancellári széket Alexander Schallenberg korábbi külügyminiszter vette át.

Kurz megismételte, hogy az ellenzék vádjaival szemben nem „árnyékkancellárként” van a háttérben. Hangsúlyozta, az emberek stabil kormányt érdemelnek.

Kormánya eredményeit sorolva kiemelte az adóreformot, az illegális migráció elleni harcot és a munkavállalók terheinek enyhítését.

A korrupciós vádakkal kapcsolatban azt mondta, számos olyan SMS kering, amelyeket nem ő írt. A valóban általa írt üzenetekről megjegyezte:

nem vagyok robot, hanem egy ember hibákkal és érzelmekkel, és igen, sajnos néha úgy fogalmazok, ahogy nyilvánosan nem tenném.

Szerdán megírtuk az Indexen, hogy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról állapodtak meg az ellenzéki pártok a kormánykoalíciót vezető Osztrák Néppárt köreit érintő korrupciós nyomozáshoz kapcsolódva. A bizottság az ellenzék reményei szerint a jövő hónapban megkezdheti munkáját.

Egy kedden megjelent friss felmérés szerint visszaesett az Osztrák Néppárt népszerűsége azután, hogy épp egy közvélemény-kutatási botrány miatt mondott le Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Mint megírtuk: a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés, illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik. Azt akarják kideríteni, manipulálta-e az ÖVP az Österreich című lapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, valamint hogy közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket. Az ügyben már gyanúsítottként őrizetbe vették Sabine Beinschab közvélemény-kutatót, Sophie Karmasin korábbi miniszter asszisztensét.

(Borítókép: Sebastian Kurz 2020. október 9-én. Fotó: Lukas Barth – Pool / Getty Images)

Rovatok