Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel elbúcsúzott a török elnöktől

2021. október 16., szombat 21:50

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Isztambulban kijelentette, hogy a formálódó új német kormánnyal is ugyanolyan sikeresen kíván együttműködni, mint tette Angela Merkel leköszönő német kancellár kormányával – írja az MTI. 

A török elnök erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Merkel búcsúlátogatása keretében tartottak a négyszemközti egyeztetést követően a Boszporusz partján található Huber-palotában. Erdogan és Merkel megbeszélése egy órán át tartott.

Ugyanakkor Erdogan a felszólalása egy későbbi pontján megjegyezte, hogy

a koalíciós kormányok mindig megnehezítik a munkát.

A kijelentéssel az eddigi és a jövőbeni együttműködésre egyaránt utalt. Hangsúlyozta  ugyanakkor, hogy Merkellel mindig túl tudták tenni magukat a nehézségeken.

A török államfő beszédében kiemelte, hogy továbbra is a rasszizmus, az iszlám- és idegenellenesség az európai török közösség legfőbb problémája. Reményét fejezte ki egyúttal, hogy a következő kancellár is erőfeszítéseket tesz a probléma megoldása érdekében. Erdogan ezen felül ismét közvetítette Merkelnek az Európai Unió és Törökország közötti vámunió frissítésének, a török állampolgárok schengeni vízummentességének, valamint a 2016-os EU-török migrációs megállapodás megújításának szükségességére vonatkozó török elvárásokat.

A török vezető „drága barátjának” nevezte Merkelt, és sok sikert kívánt a további életéhez.

Kijelentette, hogy a nemzetközi közösségnek ezután is javára lesznek a német politikus tapasztalatai. Merkel mindeközben az illegális migráció kapcsán arról biztosította Erdogant, hogy az Európai Unió a jövőben is támogatni fogja Törökországot. „szükségszerűnek” nevezte, hogy az unió segítse Ankarát az embercsempészettel szemben.

A 2016-os menekültügyi megállapodásról szólva a leköszönő német kancellár azt mondta, hogy a bevándorlók  feltartóztatásáért ígért 6 milliárd euróból Brüsszel eddig 4,5 milliárdot fizetett ki. Jelezte azt is, hogy az Európai Parlament további összeg kifizetéséről is döntött Ankarának. Merkel a líbiai helyzet kapcsán hangsúlyozta: a külföldi erőket ki kell vonni az észak-afrikai országból. A német kancellár Szíriából és Szudánból érkezett zsoldosokat említett példaként, és jelezte, hogy előrelépést kért az ügyben török politikustársától.

Felszólalásában az emberi jogok törökországi helyzetével kapcsolatban kritikát fogalmazott meg Erdogan felé.

A két vezető politikus a megbeszélés során érintette az afganisztáni és a szíriai helyzetet, a Földközi-tenger keleti medencéjében talált energiahordozók ügyét, Ciprus kérdését, és a török-görög kapcsolatokat is. Merkel és Erdogan politikai karrierjének legkiemelkedőbb közös pontja a Brüsszel és Ankara között 2016 márciusában tető alá hozott migrációs egyezmény volt, amely jelentős mértékben fékezte a kis-ázsiai országon keresztül az Európai Unióba tartó emberáradatot.

A közelmúltban az afganisztáni helyzet miatt ismét megnőtt a lehetősége egy Keletről Nyugatra tartó migrációs hullámnak, Ankara a közelmúltban többször egyértelművé tette, hogy Törökország már nem bír el újabb migrációs terhet.

Rovatok