Index Vakbarát Hírportál

A brit titkosszolgálat leszerződött az Amazonnal

2021. október 26., kedd 20:54

A brit titkosszolgálat szerződést kötött az Amazonnal, amelynek értelmében a cég fogja tárolni az ő titkosított adataikat – értesült a Financial Times.

A lap szerint az egyezség célja emellett az is, hogy a titkosszolgálat mesterséges intelligenciája, illetve adatelemzési lehetőségei fejlődjenek. Az egyezséget  fegyveres erők információvédelméért felelős brit szerv, a GCHQ hozta tető alá, de rajtuk kívül több kormányszerv is az Amazon technológiáját fogja használni. 

Ciaran Martin, a brit Nemzeti Kibervédelmi Központ korábbi igazgatója azt mondta a Financial Times-nak, hogy a fejlesztés által „hónapok és hetek helyett akár percek alatt is ki tudnak majd nyerni” információkat akár egy nagyobb adathalmazból is. 

GCHQ idén februárban jelentette be, hogy teljesen a mesterséges intelligenciára bízták azt, hogy a világhálón megjelenő adatokból hasznos információkat nyerjenek ki. 

Rovatok