Index Vakbarát Hírportál

Egyre közelebb az „erőszak útjához”, lefoglaltak egy brit halászhajót a franciák

2021. október 28., csütörtök 14:39

Egy brit halászhajót lefoglaltak, egy másik tulajdonosát pedig pénzbüntetésre ítélték a franciák – írja a BBC. Mint korábban beszámoltunk róla, a franciák és a britek közt jelenleg áll a bál amiatt, hogy a Brexit óta még mindig nem egyértelmű, hogy kinek hol van joga halászni.

Az incidensre órákkal az után került sor, hogy Clément Beaune francia EU-ügyi miniszter azt nyilatkozta: Párizs „most már az erőszak útjára lép” a halászati kérdésekkel kapcsolatban. 

Annick Girardin francia tengerészeti miniszter a történtekkel kapcsolatban azt közölte, hogy a brit hajókra Le Havre közelében csapott le a parti őrség.

Az egyik hajónak egyáltalán nem volt joga ahhoz, hogy halásszon a francia vizeken, ezért azt lefoglalták – mondta. 

A másik hajó tulajdonosa jogszerűen halászott, de először ellenállt a parti őrség intézkedésének, ezért kapott pénzbüntetést – mondta a miniszter. 

George Eustice brit környezetért és élelmezésért felelős miniszter mindeközben azt állítja, hogy a hajó szerepelt az Európai Unió nyilvántartásaiban és a tulajdonosának megadták a jogot a halászásra, de azt valamiért utóbb visszavonták.

A BBC szerint a hajó a Cornelis Gert Jan nevet viseli és leggyakrabban a nyugat-sussexi Shoreham közelében szokott mozogni. A jármű MacDuff Shellfish nevű skót cég tulajdonában áll. A cég az esetre közleményben reagált, és azt írták, hogy

a hajó legálisan halászott fésűkagylókat a francia vizeken, amikor lefoglalták.

George Eustice csütörtök délután azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban a skót tengerészeti szervektől vár további tájékoztatást. 

(Borítókép:  Cornelis Gert Jan hajó. Fotó: Arjan Buurveld / Arjan Buurveld / Reuters)

Rovatok