Index Vakbarát Hírportál

Kabuli kórházba törtek be az Iszlám Állam fegyveresei, legkevesebb 19 embert lemészároltak

2021. november 2., kedd 12:20

Két robbanás és lövöldözés történt egy kabuli katonai kórháznál kedden – jelentette a Tolo News afgán hírtelevízió nyomán az MTI.

A híradás szerint az augusztusban hatalomra került tálib fegyveresek keveredtek tűzharcba terroristákkal. A Bahtar hivatalos hírügynökség szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet több fegyverese hatolt be a kórházba, és összetűzött a biztonsági erőkkel.

Egy olasz segélyszervezet arról tájékoztatott a Twitteren, hogy az incidens helyszínéről kilenc sebesültet szállítottak az általa működtetett kabuli kórházba. Közben azonban az al-Dzsazíra pánarab hírügynökség belügyi forrásokból úgy értesült, hogy a két robbanásban és az azt követő lövöldözésben

legalább 19 ember meghalt és 43-an megsebesültek.

Az AFP francia hírügynökség a 19 halott mellett már 50 sebesültről tud.

Bilal Karim, a tálib kormány tájékoztatási és kulturális miniszterének helyettese azt mondta a Tolo Newsnak, hogy az első robbanás a kórház bejáratánál, a második szemtanúk elmondása szerint tíz perccel később, annak környékén történt. Karim szerint a támadók szemlátomást civileket vettek célba. Karim szerint a támadók szemlátomást civileket vettek célba. A helyi lakosok által megosztott fotókon füst gomolyog a városnegyed felett.

A szóban forgó, négyszáz ágyas katonai kórház, amely az ország első köztársasági elnöke, Szardar Mohammed Daud Hán nevét viseli, abban kabuli városnegyedben van, ahol korábban diplomáciai képviseletek is voltak. Az intézményt a védelmi minisztérium működteti.

Amióta a szélsőséges tálibok augusztus közepén elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat az országban, az ugyancsak szélsőséges Iszlám Állam támadások sorozatát hajtotta végre mecsetek és más afganisztáni célpontok ellen. Négy évvel ezelőtt, 2017-ben dzsihadisták több mint harminc embert öltek meg ugyanebben a kórházban.

Afganisztánban legutóbb október 15-én követett el a dzsihadista terrorszervezet pokolgépes merényletet a dél-afganisztáni Kandahár legnagyobb síita mecsetében, akkor 47-en haltak meg és 70-en megsebesültek. Egy héttel előtte az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében hajtottak végre ugyancsak robbantásos merényletet, a támadásnak, amelyet szintén az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára, mintegy 50 halálos áldozata és 140 sebesültje volt.

(via al-Dzsazíra)

Rovatok