Index Vakbarát Hírportál

Peking azt állítja, hogy nem biztosítottak videókapcsolatot a kínai elnöknek a klímacsúcson

2021. november 3., szerda 07:20

Peking szerint a glasgow-i klímacsúcs szervezői nem biztosították a lehetőséget Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy beszédét videókapcsolaton keresztül intézze a találkozó résztvevőihez, beszédét végül emiatt küldte el írásos formában – számolt be az MTI.

Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta: a szervezők nem biztosították Hszi számára a lehetőséget, hogy videókapcsolaton keresztül mondja el beszédét. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: 

Kína jelentős erőfeszítéseket tett, és »nagyszerű eredményeket« ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Példaként említette Kína karbonsemlegességre irányuló célkitűzéseit, amelyek alapján 2030-ra tervezik a szén-dioxid-kibocsátás tetőzését, és 2060-ra a karbonsemlegességet.

Hszi Csin-ping korábban meghívást is kapott az eseményre, de Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan nem vesz részt a csúcson.

A kínai elnök a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el hazáját, az azóta rendezett nemzetközi találkozókon jellemzően videókapcsolaton keresztül mondott beszédet.

A kéthetes COP26-klímacsúcs vasárnap kezdődött a skóciai Glasgow-ban. Az eseményen Magyarország képviseletében Áder János köztársasági elnök is felszólalt.

Rovatok