Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyarországon egyetlen titkosszolgálat sem hallgat le senkit illegálisan

2021. november 8., hétfő 16:25

Bebizonyosodott, hogy a kerítésépítés az egyetlen hatékony módszer az illegális migrációs hullámok megállítására, ezért „abszurd”, hogy azt az Európai Unió továbbra sem hajlandó finanszírozni – mondta Szijjártó Péter, aki már korábban is ezt a megoldást javasolta a migráció megfékezésére.

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn lett kollégájával, Edgars Rinkēvičcsel tartott közös sajtótájékoztatót. Szijjártó Péter példátlannak nevezte, hogy Európa három irányból – dél, délkelet és kelet felől – is migrációs nyomás alá került. Szerinte ennek nyomán a lettek, a litvánok és a lengyelek most szembesülnek fizikailag is azzal, amivel Magyarország már 2015 óta.

Bebizonyosodott, hogy az egyetlen hatékony módszer az illegális migrációs hullámok megállítására a kerítés építése, enélkül nincs az a mennyiségű rendőri vagy katonai alakulat, amellyel több száz kilométernyi határt eredményesen lehetne védeni

– hangsúlyozta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter nehezen érthetőnek nevezte, hogy az Európai Bizottság „már lassan mindent finanszíroz, ami a migráció növelését szolgálja”, de az annak megfékezésére irányuló, igazán hatékony eszközt továbbra sem. „Mintha nem ezen a bolygón élnének [azok], akik továbbra is gátolják a kerítést építő országok támogatását” – vélte a külügyminiszter, aki azt kérte, hogy Brüsszel hagyjon fel „az európai lakosság összetételének megváltoztatására irányuló törekvésekkel”. 

A miniszter emellett szót ejtett az Európai Unió bővítéséről is.

Igazán lassan [halad], de ha nagyon őszintén nézzük a dolgot, akkor sehogy sem

– fogalmazott a külügyminiszter. Leszögezte, hogy a folyamat lassítása ellentétes Magyarország és a közösség biztonsági és gazdasági érdekeivel, ugyanis a térség stabilitásának és békéjének eléréséhez vezető leggyorsabb út az integráció.

Továbbá közölte, hogy a kormány újabb eszközökkel támogatja a koronavírus-járvány negyedik hullámával szembeni lett védekezést, és 55 betegmonitort, valamint száz gyógyszerpumpakészletet küld Lettországnak. Végezetül kitért arra is, hogy a magyar hadsereg már kétszer részt vett a balti légtér ellenőrzését szolgáló NATO-misszióban, és jövő szeptembertől decemberig, illetve 2025-ben újra sor fog kerülni erre.

Edgars Rinkēvičs mindenekelőtt megköszönte a magyar felajánlásokat, majd – Fehéroroszországra célozva – figyelmeztetett arra, hogy egyes államok „hibrid fegyverként” használják a migrációt. Úgy vélekedett, hogy meg kellene erősíteni az EU külső határait, valamint szankciókat kellene életbe léptetni.

Újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter nonszensznek minősítette az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját vezető Manfred Weber nyilatkozatát, miszerint az EU-nak támogatnia kellene a kerítésépítést a lengyel–fehérorosz határon, miközben Magyarország esetében nem támogatná. „A helyzet nem tud elég súlyos lenni ahhoz, hogy Manfred Weber a hungarofób megközelítéséből legalább kicsit visszavegyen” – vélte a külügyér.

A Pegasus-botrányról szólva pedig kijelentette, hogy

Magyarországon egyetlen titkosszolgálat sem hallgat le senkit illegálisan 2010 óta,

valamint megismételte azt a kijelentést, hogy az Információs Hivatal nem vásárolt az izraeli kémszoftverből.

(via MTI)

Rovatok